Belföld

Nagy Márton: itt a fordulat, a magyar gazdaság 2025-ben nagyobb növekedési pályára vált

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2024 utolsó negyedévében az előző év azonos időszakához képest a nyers adatok alapján 0,4 százalékkal nőtt a gazdaság. A megelőző negyedévhez viszonyítva, a szezonális és naptárhatással kiigazított adatok szerint 0,5 százalékkal bővült a GDP, tehát a magyar gazdaság kijött a technikai recesszióból – hangsúlyozta a legfrissebb adatokhoz fűzött kommentárjában Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.

A tárca közleménye szerint a miniszter kiemelte: a tavalyi év egészét tekintve 0,6 százalékkal nőtt a GDP, ezzel hazánk az eddig megjelent adatok alapján az Európai Unió középmezőnyéhez tartozik.

A miniszter véleménye szerint magyar gazdaság fordulóponthoz érkezett. A belgazdaság helyreállt, a középosztály erősödik, a családok bizalma pedig fokozatosan javul. A lakosság esetében egyértelműen láthatók a fordulat jelei: a foglalkoztatottak száma továbbra is rekordmagas, míg az inaktívak száma rekordalacsony. 

Közel 4,7 millióan dolgoznak, miközben 2010-hez képest az átlagbér több mint háromszorosára, a minimálbér pedig négyszeresére nőtt. Több mint egy éve folyamatosan, legutóbb közel 8 százalékkal nőttek a reálbérek, a családok pénze egyre többet ér, azaz többet tudnak vásárolni vagy éppen utazni. Ennek köszönhetően egy éve bővül a kiskereskedelmi forgalom, a hazai turizmus pedig 2024-ben újabb rekordévet zárt – sorolta a tárcavezető.

Kitért arra, hogy 2023 januárja óta fokozatosan élénkül a lakossági hitelpiac is, tavaly novemberben Magyarország lakossági hitelállomány-növekedése az EU élmezőnyébe tartozott. Éledezik a lakáspiac is, 2024-ben több mint harmadával emelkedett a lakástranzakciók száma, és az autópiac is növekedési pályára állt: tavaly 13 százalékkal bővült az újautó-eladások száma.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a 21 intézkedésből álló új gazdaságpolitikai akcióterv lakosságot érintő programjai azonban csak most kezdik kifejteni hatásukat. Ezt tovább erősíti a Prémium Magyar Állampapír kamatok kifizetése is, melynek hatására tovább erősödik a családok helyzete.

Kiemelte, a kormány 2600 milliárd forintot mozgósít a jövedelmek vásárlóerejének növelése és a megfizethető lakhatás biztosítása érdekében.

Mint hozzáfűzte, a vállalatok esetében azonban még fordulatra van szükség, helyre kell állítani a hitelezést. Tartós fordulatot a vállalatoknál az hozhat, ha a külső kereslet helyreáll, így az export is újra dinamikusan növekszik. Ehhez az kell, hogy Németország, mint hazánk legfontosabb külkereskedelmi partnere, a választások után gyorsan kilábaljon elhúzódó politikai és gazdasági válságából és két éve tartó recessziójából.

A kormány azonban addig sem áll meg – hangsúlyozta a miniszter. A Demján Sándor Programon keresztül 1400 milliárd forintnyi forrással, többek között kedvezményes hitelekkel és egy 100 milliárd forintos tőkeprogrammal támogatja a hazai kkv-k méretugrását és termelékenységük növelését, amely a magyarországi ipar teljesítményének fellendítésén keresztül támogatja a gazdasági növekedést.

Nagy Márton végezetül megállapította, a gazdaság idén negyedévről negyedévre egyre nagyobb ütemű növekedésre vált, 2025 második felében már 3 százalék feletti bővülést láthatunk.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Rétvári Bence: már több mint 4600 tanár bére magasabb egymillió forintnál a tankerületi iskolákban

cs3_szerk2

Orbán Viktor: A magyar állam jól vizsgázott

cs3_szerk2

Több környező országot is ért a magyarhoz hasonló bombafenyegetés

cs3_szerk2

Mutatjuk a bombával megfenyegetett iskolák listáját!

cs3_szerk2

Már 240-nél is több intézményt érint a fenyegetés – Szentesen és Csongrádon nem volt riadó

cs3_szerk2

Hankó Balázs: megduplázza a kormány a családi adókedvezményt

cs3_szerk2

A kormány teljesítette vállalását, 2024-ben 3,7 százalékra mérséklődött az infláció, ami 2025- ben még tovább, 3,2 százalékra csökken

cs3_szerk2

Hajrá, Magyarok! – Ma kezdődik a férfi kézilabda-világbajnokság

cs3_szerk2

Kétharmados győzelmet aratott a Fidesz Tolnában

cs3_szerk2