Térség

Farkas Sándor: Az idei évben is ingyenesen juthatnak tűzifához a kistelepülésen élő nyugdíjasok és családok

Az állami erdészeti társaságok csaknem 3,5 milliárd forint értékben 2016 kistelepülés részére, mintegy 153 ezer köbméter tűzifát juttatnak el – számolt be közösségi oldalán a térség országgyűlési képviselője, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettese. 

Farkas Sándor ismertette, hogy emellett továbbra is lehetőséget biztosítanak a lakosságnak a vágásterületen maradt faanyag, illetve a rőzse ingyenes összegyűjtésére. Cél, hogy a leginkább nélkülözők minél nagyobb számban és minél egyszerűbben tüzelőhöz jussanak.

„Gondolunk a jövőre is! Társszervekkel egyeztetve vizsgáljuk az uszadékfa gyűjtésére és felhasználására vonatkozó lehetőségeket is” – tette hozzá a képviselő. 

A szociális tüzelőanyag-program 180-200 ezer háztartásnak nyújt segítséget az önkormányzatokon keresztül. Az állami erdészeti cégcsoport egy hónappal a határidő előtt lényegében teljesítette az igényléseket, a tüzelő folyamatosan érkezik a programban résztvevő helyhatóságokhoz – jelentette be közleményében az Agrárminisztérium (AM).

A szociális tüzelőanyag-program részeként az állami erdészeti társaságok csaknem 3,5 milliárd forint értékben 2016 kistelepülés részére összesen mintegy 153 ezer köbméter tűzifát juttatnak el. Ennek legnagyobb része tölgy, akác, bükk, vagy egyéb kemény lombos, míg kisebb részben lágylombos tüzelő. 

Felidézték: a szociális tüzelőanyag-program 13 éve indult útjára, és az ötezer főnél kisebb lakosságszámú településeken élő rászorulók tüzelőanyag felhasználásához járul hozzá. 



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Összehangolt rendőrségi razzia indult az utakon, mutatjuk, mit ellenőriznek!

cs3_szerk2

Vízpótlási Munkacsoportot indított a Kereszténydemokrata Néppárt

cs3_szerk2

Farkas Sándor: ne engedjük, hogy a fejünk felett döntsenek, töltsük ki a Voks2025 kérdőívet!

cs3_szerk2

Fedezékbe, heves zivatarok érkeznek térségünkbe csütörtökön!

cs3_szerk2

Útnak indulnak a szentesi katonák, mutatjuk milyen útvonalon haladnak majd

cs3_szerk2

80 év felett előzetes igénylés nélkül kézhez kapják a Gondosórát Csongrád-Csanád vármegyében

cs3_szerk2

Sasvári Krisztina: A Vöröskereszt a reményt képviseli – Ma van a Vöröskereszt napja

cs3_szerk2

A jövőt kínálják a fiataloknak – Együttműködést kötött a BYD és a HSZC

cs3_szerk2

Meg akarta fojtani saját testvérét egy férfi a vármegyénkben

cs3_szerk2