Térség

Madárinfluenza miatt megfigyelés alá került több település is

A madárinfluenza terjedésének megakadályozása érdekében a Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Főosztálya Bordány, Dóc, Ópusztaszer, Pusztamérges, Ruzsa, Sándorfalva, Szatymaz, Zákányszék és Zsombó teljes közigazgatási bel- és külterületére megfigyelési körzetet rendelt el.

A baromfitenyésztők többek között az alábbi intézkedéseket kötelesek betartani:

  • minden baromfiállományt, egyéb fogságban tartott szárnyast és takarmányukat zártan kell tartani,
  • a baromfit zárt térben vagy olyan védelmet biztosító helyen kell etetni és itatni, ami kellőképpen megakadályozza a vadon élő madarak berepülését, és így azoknak a baromfi táplálására szolgáló élelemmel vagy vízzel való érintkezését,
  • tilos a baromfik csoportos bemutatása, piacra szállítása,
  • tilos ki- és beszállítani baromfit, baromfihúst, tojást,
  • tilos baromfi vagy más madarak állati melléktermékeit szétszórni (pl. a tartásukból származó alom, trágya)

A határozat annak visszavonásáig hatályos.

Borítókép: illusztráció!



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Büszkeség: két országos elismerést is bezsebeltek a megyei rendőreink

cs3_szerk2

Farkas Sándor: Az idei évben is ingyenesen juthatnak tűzifához a kistelepülésen élő nyugdíjasok és családok

cs3_szerk2

Nincs még vége: csütörtök este ismét bombariadó van Vásárhelyen

cs3_szerk2

Farkas Sándor: térségünk intézményei biztonságban vannak!

cs3_szerk2

Bombariadó miatt ürítettek ki több iskolát Hódmezővásárhelyen és Budapesten

cs3_szerk2

Kreatív szlogeníró pályázatot hirdetett a megyei rendőrség

cs3_szerk2

Figyelmeztet a megyei rendőrség: figyeljünk az állatokra!

cs3_szerk2

Varga Ferenc elment vadászni, és óriási bakot lőtt

cs3_szerk2

Farkas Sándor: Boldog karácsonyt! + VIDEÓ!

cs3_szerk2