Térség

Ismét Csongrád-Csanádban volt a legtöbb civil véradó

A Miniszterelnökség Civil Kapcsolatok és Társadalmi Konzultáció Főosztálya, a civil véradások kezdeményezője arról tájékoztatta a civil központokat, hogy a szeptemberben meghirdetett XI. Civil véradó hét egyike volt a legsikeresebb civil véradásoknak. Mind a véradáson megjelentek, mind pedig a ténylegesen vért adók száma alapján idén a legjobban teljesítő Civil Közösségi Szolgáltató Központ a Csongrád-Csanád vármegyei lett.

Mint ismeretes, a XI. Civil véradó héten vármegyénkben összesen 6 településen, 9 helyszínen, 15 alkalmat kínált a civil központ partnerszervezeteivel, a Magyar Vöröskereszt Csongrád-Csanád Vármegyei igazgatóságával és az Országos Vérellátó Szolgálat Regionális Vérellátó Központjával együttműködésben a szervezeteknek a véradásra.

Az akció szeptember 14-én, a Makói Hagymafesztiválon kezdődött, itt jelentették be, hogy a vármegyei  program fővédnöke Szabó Imre, a Délmagyarország szervátültetésen átesett újságírója, akinek személyes példája is igazolja, hogy a véradás valóban életmentő lehet. 

Az egész megyére kiterjedő, közös mozgósítás sikerrel járt, mert szeptember 14. és 20. között összesen 475 véradásra kész személy jelent meg Csongrád-Csanádban a meghirdetett helyszíneken. A befejezett véradások száma 431 volt, közülük 53-an először vállalkoztak erre a segítségadásra.  

A vármegyei civil központ munkatársai hálásak mindenkinek, aki a civil véradó héten vért adott, köszönik az együttműködést a véradásszervezésben dolgozó szakembereknek valamint a sajtó munkatársainak, hogy népszerűsítették a civil véradás ügyét.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Kettős x-eléssel, tömeges választási jogsértésre buzdítva terjesztenek álhírt a tiszások

cs3-szerkeszto

A hungarikumok nyomában – fiatalok mérik össze tudásukat Ópusztaszeren

cs3-szerkeszto

Szabó István: Amikor külső nyomás ér bennünket, a magyarok mindig összefognak + GALÉRIA!

cs3-szerkeszto

Több útszakasz felújítását is bejelentette Szabó István + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Szarka Antal: megfúrták azt, hogy Szentesnek tiszás jelöltje legyen!

cs3-szerkeszto

Lezárult egy korszak: 28 év után búcsúzik a Parlamenttől Farkas Sándor

cs3-szerkeszto

Figyelmeztet a csengelei önkormányzat: a plakátok rongálása nem csíny, hanem jogsértés!

cs3-szerkeszto

Elhunyt Vincze László, térségünk egykori országgyűlési képviselője

cs3-szerkeszto

Szabó István: Magyarország energiabiztonsága nem képezheti vita tárgyát!

cs3-szerkeszto