Mindszent

Óriási blama a mindszenti alakuló ülésen, a polgármester szerint rosszabb a képviselő-testület, mint az előző + VIDEÓ!

Nem fogadta el a megválasztott képviselő-testület a polgármester ajánlatát, így jelenleg nincs alpolgármestere a városnak. Gémes László szerint a júniusban megválasztott új testület még az előzőnél is rosszabb.

Pénteken tartották Mindszenten az első testületi ülést az újonnan megválasztott képviselőkkel. Az alakuló ülés elején város új polgármestere, Gémes László, és a megválasztott települési képviselők letették az esküt. Megszavazták a településvezető juttatásait is, ami összesen közel 1 millió forint lesz havonta. (845 ezer forint tiszteletdíj + 126 750 forint költségtérítés.)

A képviselők már az első adandó alkalommal megtorpedózták a polgármester tervét, ugyanis nem szavazták meg Rácz Árpádot alpolgármesternek, szembe menve Gémes akaratával. Válaszul a polgármester kijelentette, hogy alpolgármester nélkül törvénytelen az önkormányzat működése és a jelenlegi testület még rosszabb, mint az előző volt. 

Gémes László utalt rá, hogy minden áron átviszi akaratát és alpolgármester csinál az általa támogatott jelöltből, ezért a következő ülésen ismét szavaznak majd a kérdésben. 

Videó részlet: Kurca Televízió



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Élelmiszercsomagokat osztottak karácsonyra a rászorulóknak Mindszenten + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Lecsaptak a rendőrök a mindszenti drogdílerre + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Változik a menetrend: új üzemidővel közlekedik a mindszenti komp

cs3-szerkeszto

Sokan fogtak össze Mindszenten az életmentésért

cs3-szerkeszto

Megérte a kemény munka: a mindszenti Ugrai Panna bekerült a rövidpályás úszó Európa-bajnokságra utazó magyar válogatott keretébe

cs3-szerkeszto

November 20-án szünetel az ügyfélfogadás a mindszenti kormányablakban

cs3-szerkeszto

A mindszenti Ugrai Panna lett a Rövidpályás Országos Bajnokság legeredményesebb női versenyzője + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Európa-bajnoki szintért ugrik medencébe Ugrai Panna

cs3-szerkeszto

Segítség a továbbtanuláshoz: pályaválasztási szülői értekezlet lesz Mindszenten

cs3-szerkeszto