Csongrád

Csongrádon, az Új Esélyben rendszeressé váltak a lelki alkalmak

Néhány éve egy Karácsonnyal indult, az utóbbi időben azonban már minden keresztény ünnepen van istentisztelet a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió csongrádi Új Esély Központjában.

Az alkalmak szervezője Giricz László Tamás, a Csongrádi Baptista Gyülekezet és az Új Bárka Ház vezetője. Így az együttműködés a lelkigondozói beszélgetések mellett egy jelentős területen erősödhetett tovább. A központ munkatársainak javaslatára többnyire olyan szolgálattevők preferáltak, akik maguk is érintettek voltak a szenvedélybetegségben.

Legutóbb, Pünkösdkor, Szappanos Lajos, a Makói Baptista Gyülekezet lelkipásztora szolgált. Nagyon találó címet választott: „Moslékos vályútól a szószékig”. Személyes életén keresztül pedig azt osztotta meg, hogy befutott vendéglátósként neki is Jézus Krisztusra, a Szabadítóra volt szüksége, mert ez a munka is függőségbe vitte. A Bibliából Péter beszédét olvasta fel, amelyet Salamon csarnokában mondott. Üzenetként az hangzott el, hogy az a jobb, ha a Szentlélek Isten vezet, uralkodik a mi életünkön, mintha a szenvedélyek uralkodnának rajtunk.

Lajos egy másik vendéget is hozott magával. Tibor -aki egyébként görögkatolikus-, több hetet töltött a Református Iszákosmentőben, Dömösön, a Kék Kereszt Egyesület intézményében. Megható történetéből megismertük, hogy jól fizető, biztos állami állásából hogyan csúszott le és merült el. De azt is, hogyan hatott rá, segítője, Lajos által az evangélium és hogy hogyan élte át a megtisztulás folyamatát. Őszinte szavai megindítóak voltak, olykor könnyet csaltak a hallgatóság szemébe, máskor pedig megmosolyogtattak. Mostanában azért küzd, hogy újraéledjen és meggyógyuljon a kapcsolata a családtagjaival is. Ezért és a jelenlévőkért is kötetlen imádságok hangzottak el.

Az alkalom lélekemelő része volt – mint szinte mindig – Giricz Abigél zongorajátéka és az énekek kísérete, melyet az utóbbi időben egy pályázat által újonnan kapott, szép és jól mobilizálható hangszeren játszhatott. A hallgatóságnak nagy örömet jelentett, csakúgy, mint a szeretetvendégség. De talán a legjobb záróakkord mégis az volt, hogy sokan odamentek személyesen is beszélgetni a vendégekkel, amelyre eddig csak halvány gyakorlat volt…

Reményeink szerint az ősz közepén, egy hálaadóünneppel folytatódhat e sorozat!



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Augusztus 20-tól Csongrádon is kapható az ország tortája

cs3_szerk2

Egy hónap alatt hat bűncselekményt követett el egy csongrádi férfi

cs3_szerk2

Mutatjuk a csongrádi Szent István napi ünnepség programját!

cs3_szerk2

Makk Marci Egészség- és Sportnap volt a csongrádi uszodában 

cs3_szerk2

Megújul a csongrádi Szentháromság téri orvosi rendelő

cs3_szerk2

Csütörtökön nyitja kapuit a Csongrádi Borfesztivál, ahol minden készen áll a vendégek fogadására

cs3_szerk2

Új lendületet kap a „Tiszta udvar, rendes ház” program Csongrádon

cs3_szerk2

Bokrosi viharkárok: Varga „mitugrász” Ferenc bohóckodása minden, csak nem valós segítség 

cs3_szerk2

Csongrádon is gyűjtik a tanszereket a rászoruló családok részére

cs3_szerk2