Szentes

Megnyílt a DélKerTÉSZ első mintaboltja, a Lecsó Liget Szentesen

Kedd délelőtt megnyitotta első mintaboltját a Délalföldi Kertészek Szövetkezete Szentesen. A Lecsó Liget a DélKerTÉSZ Szarvasi úti telephelyén várja a vásárlókat. 

A megnyitó ünnepségen Nagypéter Sándor kihangsúlyozta, hogy 2019 végén egy fiatalos, lendületes új marketingstratégiát állítottak fel. A Délalföldi Kertészek Szövetkezetének elnök-ügyvezetője elmondta, hogy megújult külsővel, egységes dizájnnal jelentek meg, az új márkájuk, a Szentesi Vagányok – ami a szentesi paprikát és paradicsomot hivatott népszerűsíteni – hatalmas népszerűségnek örvend mind az online, mind az offline térben.

„A Lecsó Liget fog közvetlenséget adni a fogyasztó és a termelő között. Ez a helyszín nem csak paprika és paradicsom eladását jelenti, hanem ez által a fogyasztó megismerheti a termelők hagyományokon alapuló, de folyamatosan megújulni képes innovatív munkáját” – fogalmazott az elnök. 

Farkas Sándor, térségünk országgyűlési képviselője kifejtette, hogy egy hiánypótló mintaboltot nyitottak meg, hiszen sok zöldségüzlet van a városban, amiket nagybani piacokról töltenek fel. A Lecsó Liget azonban Szentesen termesztett árut kínál szentesi embereknek, frissen. 

„Az, hogy egy ilyen helyi termékeket forgalmazó üzlet nyílik Szentesen, az egy nagyszerű dolog és remélem, hogy sok vásárló fel fogja keresni. Ehhez megfelelő marketing eszközök kellennek, hirdetéseket kell feladni, minél több, jó áron értékesített áru kell. Ezek mind megvannak a DélKerTÉSZ-nél, ezért ez a projekt sikerre van ítélve” – fogalmazott Farkas Sándor. 

Szentes polgármestere beszédében arról értekezett, hogy a település számára miért fontos egy-egy új projekt elindítása. Szabó Zoltán Ferenc kiemelte a Lecsófesztivál fontosságát, ahol a helyi termelőket ünneplik minden évben. 

A megnyitón elhangzott, hogy a szentesi mintabolt csak a kezdet, a tervek szerint a fővárosban és nagyobb városokban is nyílhatnak Lecsó Ligetek. Ezen felül egy webshopot is indítanak, ahonnan az ország bármely pontjára lehet rendelni friss zöldséget. 



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szentesen is stroke-megelőző programokat tartanak szombaton

cs3_szerk2

Részegen betört egy lakásba egy szentesi férfi, mert azt hitte, a sajátja

cs3_szerk2

Nyári pihenő után éremeső a Szentes Városi Úszó Clubnál

cs3_szerk2

Életeket mentettek a szentesi Terney Béla Kollégium diákjai, pedagógusai

cs3_szerk2

5,3 milliárd forintból újul meg a villamosenergia-hálózat Csongrád és Szentes között

cs3_szerk2

Lehet egészséges, ami szép és finom is: őszi ayurvéda főzőkurzus indul Szentesen

cs3_szerk2

Az aradi vértanúkra emlékezett a szentesi Fidesz + GALÉRIA!

cs3_szerk2

A szentesi katonák is megemlékeztek az aradi vértanúkról

cs3_szerk2

Keresik „Az év családját” Szentesen

cs3_szerk2