Két év kihagyás után újra megrendezik Felgyőn a hagyományos fogathajtó versenyt, amelyre még lehet nevezni. Az esemény részleteiről Holló Lászlóné szervezőt kérdeztük
-Mi volt az oka annak, hogy 2 év kimaradt, ebből az igen népszerű rendezvényből?
„A vírushelyzet nagyon meghatározó volt ebben, és nem tudtam igazán, hogy mennyi ideig maradnak majd el a nagyobb létszámú rendezvények. Két év valóban kimaradt, de annyian érdeklődtek és kérdezték, lesz-e, hogy idén már úgy döntöttem, mindenképpen megszervezzük. A nagy melegre való tekintettel a lovak élveznek prioritást, ezért próbáltam olyan időpontra tenni, amikor már nincs hőség”.
-Mi várható az idei versenyen?
„Mivel a környező településeken is sorra elmaradtak a lovasnapok, ezért arra törekedtem, hogy a korábbi évek hagyományait mindenképpen megtartsuk. 2 pálya áll rendelkezésre, amelyeket folyamatosan locsolni kell, mert a szárazság miatt szinte szúr a fű. Az előkészületek és a tereprendezés folyamatos, mint ahogy folyamatosan érkeznek a jelentkezők, de természetesen még várjuk a fogatokat, van még lehetőség a nevezésre. A verseny mellé most is színes programokkal készülünk, mint mindig, és a családokra, gyerekekre is gondolunk. Lesz lovagoltatás, csillámtetoválás, arcfestés, ugrálóvár, büfé, és bográcsos ételekkel is várjuk a vendégeket.”
-Milyen kategóriákban lehet nevezni?
„A versenyiroda jóváhagyta az időpontot és a rendezés jogát, ennek megfelelően C kategóriában a versenyirodánál kell nevezni, míg a D kategóriában a helyszínen is le lehet adni a jelentkezést. A versenyeztetés megterhelő, mind a lovak és a hajtók számára, mivel egy egész napos rendezvényről van szó, ezért nagyon figyelünk arra, hogy legyen árnyékos hely és a lovakat friss vízzel lehessen itatni. Emellett a küllem is nagyon fontos, hogy néz ki a fogat a ló és milyen ruházatban lép fel a hajtó. A korábbi évekhez hasonlóan 2 futam kerül megrendezésre, az első délelőtt, míg a második délután, ezek alapján alakul majd ki a végeredmény. „
-Mi motiválja Önt ennyi ideje, hiszen nagyon sok szervezési és egyéb feladattal jár az esemény megszervezése, és gyakorlatilag egyedül koordinálja az előkészületeket és magát a versenyt is.
-Egyrészt vidéki emberek vagyunk, nekünk az állattartás volt mindig is az elsődleges. Másrészt fontosnak tartom, hogy legyenek látványos és hagyományőrző szabadtéri rendezvények a helyieknek, amelyek értékeket közvetítenek és ahogy említettem ápolják elődjeink hagyományait. Nekem nagy példaképem Ornyik Sándor a lótenyésztés terén és mint ember. Az ő személyisége, jelleme hozzáállása, nagy motiváció számomra. Emellett Dobos Ferenc, legfőbb támogató szerint is meg kell őrizni ezt a hagyományt, aki egyébként mindig azzal zárja a köszöntőjét, hogy „A ló a legszebb állat”. Mindezek mellett a Felgyői Önkormányzat is maximálisan támogatja a rendezvényt. Amíg vannak ilyen emberek és ilyen hozzáállás, úgy gondolom érdemes megszervezni egy ilyen versenyt, hiszen az elmúlt évek is azt bizonyítják, hogy az emberek nyitottak és az állatok szeretete kifogyhatatlan.”
A verseny szeptember 21-én Felgyőn a József Attila utcai Sportpályán kerül megrendezésre reggel 7 órai kezdettel.
- Hirdetés -