Üzenetváltás bizonyíthatja, hogy Magyar Péter a feleségére hivatkozva követelhetett VIP egészségügyi ellátást – írta a Mandiner csütörtökön. A portál szerint “Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár leplezte le Magyar Péter kétszínűségét”.
Emlékeztettek rá: Magyar Péter közösségi oldalán hívta találkozóra Takács Péter egészségügyért felelős államtitkárt. Ebben Magyar Péter azt írta: “Államtitkár úr, találkozzunk holnap 8:30-kor a Honvéd Kórház VIP osztályán és mutassuk meg a magyar embereknek, hogy ön és a kormány tagjai milyen körülmények között gyógyulhatnak, ha esetleg rámegy az egészségükre az ipari mértékű lopás”.
A felhívásra kommentben reagált Takács Péter, aki közölte, különösen nagy pofátlanságnak tartja, hogy éppen Magyar Péter hergel VIP-ellátást emlegetve, miközben ő maga számtalanszor követelt magának és az ismerőseinek VIP-ellátást a volt feleségére hivatkozva – írta a Mandiner.
Idézték az államtitkárt, aki azt írta: “Ha valaki szakértője a VIP-életérzésnek, az éppen te vagy! Nem is olyan rég még pontosan te voltál az, aki minden egyes alkalommal VIP-ellátást követelt ki magának, rokonainak, barátainak – erre akkor egy miniszter asszony férjeként feljogosítva érezted magad. Ezt bizonyítják a velem és más kórházigazgatókkal történt üzenetváltásaid, amiket bármikor készséggel a nyilvánosság elé tárunk”. Takács Péter hozzátette: “Amikor úgy gondoltad, hogy megteheted, éltél is a lehetőséggel gátlástalanul! Tudom, hogy kínosan próbálod eltagadni a nyilvánosság előtt, de ez az igazság: a luxus, a kivételezettség, a VIP-élmény bűvöletében élsz. A kórházak ellen indított hecckampányod is csak azt a célt szolgálja, hogy eltereld a figyelmet a rongyrázó életviteledből fakadó botrányokról.”
A Mandiner közölte azt is, az államtitkár felhívta Magyar Péter figyelmét, hogy a Honvédkórházban nem üzemel VIP-részleg.
“Ezzel minden bizonnyal tisztában vagy, hiszen te is megfordultál az intézményben az általad eltagadni kívánt közelmúltban. Amit te nyilvánvalóan hangulatkeltés szándékával VIP-nek nevezel, az valójában a Speciális Rendeltetésű Centrum” – idézte a portál az államtitkárt, aki emlékeztetett, a centrumban olyan betegek kezelése zajlik, akiknek biztonsági szempontból indokolt a fokozott védelme”. Takács Péter példaként fel is sorolta, kiket kezelnek a centrumban, így a humanitárius program keretében Magyarországra szállított ukrán sebesülteket, misszió során megsérült szövetséges NATO-országok katonáit, szolgálatteljesítés közben sérülést szenvedettek, bűnszervezetbe beépült rendőröket és a nemzetbiztonsági szempontból különösen védendő állami vezetőket.
A portál szerint Takács Péter közölte azt is, hogy mivel a centrum NATO-minősítésű egység, ott semmilyen képes dokumentáció nem készülhet. “Ezt nyilván szintén tudod, de arra majd tökéletesen alkalmas lesz a kis akciód, hogy újra áldozat pózba vághasd magad és diktatúrát kiálthass, ahogy azt tették már előtted számtalanszor a hozzád hasonló globalista politikusok” – idézte az államtitkárt a Mandiner.
Hozzátették: Takács Péter arról is írt, a részleget 2007-ben hozták létre és azóta gyakorlatilag változatlan formában működik, az eredeti, immár közel 20 éves bútorzattal. “Az itt elhelyezett betegeket ugyanazok az orvosok látják el, akik a területi betegeket – a gyakorlottságuk miatt is fontos, hogy nem emelik ki őket a hétköznapi betegellátásból -, ugyanabban a műtőben operálják őket a kórház kiváló dolgozói, mint például a 13. kerületi lakosokat. Sőt, még ugyanazt a kórházi kosztot is kapják, mint bármelyik másik beteg, aki a Honvédkórházban gyógyul. Ezt ugye nehéz VIP-ellátásként beállítani?” – idézte Takács Pétert a Mandiner.
Az államtitkár arról is írt, hogy ő – Magyar Péterrel ellentétben – a területileg illetékes kórházba jár, ami esetében a Szent János Kórház. “Legutóbb 2021 novemberében feküdtem bent a Covid-intenzív osztályon, ahol egyébként egy kínai gyártmányú lélegeztetőgéppel tartottak életben az ott dolgozó kollégák, akiknek ezért életem végéig hálás leszek” – fogalmazott az egészségügyért felelős államtitkár.
A Mandiner közölte: Magyar Péter “egy live-ban később elismerte, hogy valóban járt ezen az általa VIP-nek nevezett részlegen”.
- Hirdetés -