Csongrád

Csongrádi társasház is nyert az OTP Bank társasházak – lakásszövetkezetek országos pályázatán

Az elmúlt 15 évhez hasonlóan idén is meghirdette az OTP Bank a társasházak, lakásszövetkezetek számára kiírt pályázatát, s ennek keretében 30 millió forinttal támogatta a lakóközösségek kreatív terveinek megvalósítását. 3 kategóriában pályázhattak és az első 5 pályázó 1és 3 millió Ft vissza nem térítendő támogatást nyerhetett.

A május 31-én zárult időszak alatt közel 850 pályázat érkezett be a meghirdetett három kategóriában: Fenntarthatóbb jövő, Biztonságos otthonok, Barátságos környezet. Utóbbit, először idén, kifejezetten a kisebb – maximum 25 lakásos – társasházak számára írták ki az esélyegyenlőség jegyében.

„Minden évben lakóközösségek százai adnak be pályázatot, ami jól mutatja a program létjogosultságát. Idén kiemelten sokféle céllal kértek támogatást, valószínűleg az újonnan bevezetett harmadik kategóriának is köszönhetően. Összességében elmondható, hogy az energiahatékonyság volt a leggyakoribb visszatérő elem a pályázatoknál”- mondta Dancsné Engler Bernadett, az OTP Bank Mikro- és kisvállalkozói területének vezetője az augusztus 7-én megtartott díjátadó eseményen.

Csongrád városából is bizonyára többen pályáztak, viszont egy társasház azt az értesítést kapta, hogy nyert!

A helyiek által csak „Tisztiház”-ként ismert, a Kossuth tér 2a alatt lévő (Gimnázium melletti) társasházat érte az a szerencse, hogy a „barátságos környezet” kategóriában benyújtott pályázatuk 2. helyezést ért el, ezzel együtt 2.500.000 Ft vissza nem térítendő támogatást kaptak – nyilatkozta a Társasház közös képviselője Pozsár Tibor.

A képviselő elmondja, hogy a társasház az ’50-es években épült, azóta a függőfolyosós társasház udvara eléggé „elhasználódott”, ennek az országosan is ritka lehetőségnek, miszerint a háznak van egy zárt udvara, (ahol közösségi eseményeket meglehet tartani, de a gyermekek is szabadon használhatják) az állagát meg kell óvni, fel kell újítani és bízunk benne, hogy a következő 50 évet eredményesen fogja szolgálni.

A tervezett munka a beton felületek felújítása (össze vannak töredezve, az idő felőrölte, de a zöld felület is elhasználódott így egy kis kertészeti felújítás is belefért a pályázatba.

Mivel a Társasház 24 lakásból áll így ideálisnak tűnt a „barátságos környezet kategória hiszen azt szinte nekünk írták ki! Szerencse, hogy a zsűri is így gondolta!

Egyébként az általam képviselt házakkal minden évben pályázok, és őszintén mondom most sem éreztem azt, hogy sok esélyünk lenne itt vidéken, mert a pályázók fele biztos fővárosi, illetve a másik fele valamelyik megyeszékhely társasházai közül derült ki. Tavaly már felvetettük a közös képviselők országos szövetségével, hogy bővíteni kellene a pályázat nyerteseinek körét (addig csak az első 3 pályázó nyert). Az idén valami megváltozott, hiszen a nyertes pályázatok nem csak a főváros és megyeszékhely, hanem a kis városok képviselői, mint például Szerencs, Békés és Csongrád egy-egy pályázata is nyert. Ez azt mondatja velem a többi képviselőtársaim felé is, hogy érdemes pályázni, igaz, hogy az idén is 850 pályázóközül, de egyszer csak nyer az a pályázat, ha jól el van készítve.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Csongrádon is fellobbant a hit lángja

cs3_szerk2

80 ezer forintot lopott egy férfi egy csanyteleki nőtől Csongrádon

cs3_szerk2

Helyére került Jakab, Csongrád karácsonyfája

cs3_szerk2

Megadóztatják az eddig nem fizető napelemparkokat Csongrádon

cs3_szerk2

Megjelent a csongrádi Tóth Tamara legújabb könyve

cs3_szerk2

Különdíjat nyert a csongrádi Tari László Múzeum

cs3_szerk2

Lánglovagokat keresnek Csongrádon

cs3_szerk2

Bemutatkoztak Csongrád újborai

cs3_szerk2

Megérkezett Csongrádra a “Meg nem született gyermek” vándorszobor

cs3_szerk2