Belföld Külföld

Orbán Viktor: se pénzt, se embert nem küldünk a háborúba

Magyarország az orosz-ukrán háború kapcsán garanciát kapott arra, hogy az ország területén kívül nem kell részt vennie katonai akcióban, és nem kell se pénzt, se embert adnia a háborúhoz, továbbá Magyarország területét nem lehet felhasználni a háborúba történő bekapcsolódás céljából – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral tartott szerdai budapesti sajtótájékoztatón.

Orbán Viktor elmondta: Magyarország lojális és elkötelezett tagja a NATO-nak, és emlékeztetett arra, hogy 1300 magyar katona vesz részt a NATO műveleteiben.

Hozzátette, Magyarország azon nem túl nagy számú országok közé tartozik, amelyek teljesítik összes vállalt kötelezettségüket: védelmi kiadásai meghaladják a nemzeti össztermék két százalékát és a 20 százalékos képességfejlesztési célt is bőven eléri az ország.

Közölte, Magyarország légtérrendészeti feladatokat is ellát, Szlovákia, Szlovénia esetében, és időről időre a Baltikumban is.

Hozzátette: Magyarország NATO-összekötő nagykövetség fontos közép-ázsiai és afrikai országok felé.

Orbán Viktor elmondta, Magyarország ezekkel a vállalásokkal tudja erősíteni a NATO-t és ezeket a vállalásait a jövőben is teljesíteni fogja.

A kormányfő méltatta Jens Stoltenberget, akinek szerinte Magyarországon magas reputációja van, mert főtitkárságának ideje alatt a NATO és Magyarország közötti együttműködés megerősödött.

Az orosz-ukrán háborúról azt mondta, közismert, hogy Magyarország álláspontja eltér a NATO-tagállamok többségének álláspontjától és tudomásul veszi, hogy az övétől eltérő vélemények súlya és száma jelentős.

Magyarország minden alkalommal elmondhatta az álláspontját, de azt be kell látnia, hogy nincs ahhoz elegendő képessége és ereje, hogy a nagy számban tőle különböző véleményeket megváltoztassa – fogalmazott.

Elmondta, Magyarország a szerdai tárgyaláson világossá tette, nem kíván blokkolni olyan döntéseket a NATO-ban, amelyek bár eltérnek a mi helyzetértelmezésünkből fakadó észszerű döntésektől, a többi tagállam által osztott és szorgalmazott döntések.

Kiemelte: Magyarország megkapta Jens Stoltenbergtől a kért garanciákat arra, hogy minden NATO-területen kívüli katonai akció csak önkéntes jellegű lehet.

Emlékeztetett, a legutóbbi magyarországi EP-választáson a legfontosabb eldöntendő kérdés a háború és béke kérdése volt. A magyar polgárok arra adtak mandátumot, hogy Magyarország a NATO területén kívüli katonai akcióban ne vegyen részt – közölte.

Arra a kérdésre, mi a garancia arra, hogy Magyarországot a jövőben sem fogják belekényszeríteni a háborúba, Orbán Viktor azt mondta, két garancia van erre, az egyik a magyar kormány, a másik a NATO főtitkára.

Elmondta, Magyarország az orosz-ukrán háború kapcsán garanciát kapott arra, hogy az ország területén kívül nem kell részt vennie katonai akcióban, és nem kell se pénzt, se embert adnia a háborúhoz, továbbá Magyarország területét nem lehet felhasználni a háborúba történő bekapcsolódás céljából.

Orbán Viktor közölte, a NATO dokumentumai világossá teszik, hogy a szövetség területén kívüli bármilyen akcióban történő részvétel csak önkéntes lehet.

Magyarország a 31 másik tagállam döntését nem akarja és nem is tudja megváltoztatni, a NATO pedig a főtitkáron keresztül tudomásul vette, hogy Magyarország teljes mértékben ki akarja használni azt a mozgásteret, amelyet a szövetség alapszabályai biztosítanak számára – mondta.

Hozzátette: mindent megkaptunk, ami a most fennálló kérdések rendezéséhez szükséges volt, nehéz, de konstruktív tárgyalás volt a főtitkárral, a végén azonban korrekt megállapodás született.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Már megvásárolhatók a jövő évi autópálya-matricák

cs3_szerk2

Varga Mihályt jelöli új jegybankelnöknek Orbán Viktor

cs3_szerk2

Jövőre kilenc százalékkal nő a minimálbér

cs3_szerk2

Orbán Viktor: a háború legveszélyesebb két hónapja előtt állunk

cs3_szerk2

A tiszások az EP-ben nyíltan háborúpártiak, lecserélték a magyar zászlót ukrán színekre + VIDEÓ!

cs3_szerk2

Orbán Viktor összehívta a Védelmi Tanácsot

cs3_szerk2

Jóváhagyta a frissített orosz nukleáris doktrínát Vlagyimir Putyin

cs3_szerk2

Bidenék kirobbantanák a harmadik világháborút, mielőtt Trump visszatér – dollármilliárdos biznisz múlik rajta

cs3_szerk2

Varga Mihály: a jövő évi költségvetéssel a családokat és a vállalkozásokat is erősítjük

cs3_szerk2