Mindszent

Gémes mögül szinte mindenki kihátrált

A Csongrád-Csanád Vármegyei Önkormányzat elnöke mögül elfogytak a támogatók, és a Fidesz már a megyei listára sem tette fel a 2024-es választások alkalmával. Mindszenti indulásával a politikai túlélésre hajt. 

Gémest 2019-ben azzal bízták meg, hogy vezesse a megyei közgyűlést. Forrásaink úgy nyilatkoztak, hogy ezt akkor jó döntésnek gondolták. Azóta viszont azt látjuk, hogy a megyei közgyűlés Fidesz frakciójában elvesztette a támogatottságát.

Többen úgy nyilatkoztak, hogy összeférhetetlen és erőszakos stílusa volt az oka annak, hogy elfordultak tőle egykori szövetségesei. Dolgozni nem nagyon járt, jár be, a pályázati forrásokat pedig „pofára osztogatta”.

A szegváriak öt éve Gémes erőszakossága, önfejűsége miatt leszavazták jelöltjeit, ő kapott még egy esélyt a megye élén, amivel nem tudott élni. Most, eddigi politikai családjával is szembefordulva, néhány szegvári emberével Mindszentet akarja elfoglalni. Sikerül-e neki, június 9-én kiderül.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

A művészeket is megihlette a mindszenti balhé

cs3_szerk2

Civil Véradásra várnak Szentesen és Mindszenten

cs3_szerk2

Busókkal űzik a telet Mindszenten

cs3_szerk2

A mindszenti roma feljelentené a rendőrséget

cs3_szerk2

Balhé Mindszenten, a települést ellepték a rendőrök ( !!! +18 !!! )

cs3_szerk2

Büszkeség: a mindszenti Ugrai Panna a medencés válogatott „A” keretében kapott helyet

cs3_szerk2

Karbantartás miatt 2 órára szünetel a mindszenti kompközlekedés csütörtökön

cs3_szerk2

Január 24-én szünetel az ügyfélfogadás a mindszenti kormányablakban

cs3_szerk2

M4 Sport-Az Év sportolója gála – A mindszenti Ugrai Panna az első 3-ban végzett

cs3_szerk2