A csapból is folyik most már, hogy a NATO az oroszok ellen készül. A sajtó olyan amilyen, de a kattintásvadász, túlzó címek mögött felsejlő valóság még így is kijózanító.
A NATO országok vezetői harci lázban égnek, készek a katonai szövetséget lépésről lépésre belevezetni a következő nagy európai háborúba. Az elején még csak sisakokat küldtek, utána kézifegyvereket, később páncélosokat, aztán repülőket, most már katonák mennek.
Jól látszik, hogy sem a magasságos „Nyugat”, sem az oroszok nem fognak lemondani Ukrajna termőföldjeiről és természeti kincseiről.
Ideje hát számot vetni, mi vár rám, ha a néhány tízezres hivatásos magyar haderő bedarálása után – ami a háború jelenlegi intenzitása mellett olyan két-három hónap körül lesz – nekem is keletre kell menetelnem.
Hogyan vennék búcsút, mit mondanék a feleségemnek? Hogy lennék képes sorsukra hagyni a gyerekeimet?
Mit vinnék magammal, ha össze kellene raknom a menetfelszerelésemet? A hivatásos haderő felszerelése sokat javult, de azt kétlem, hogy a nagy tömegben sorozottakat, mint amilyen mi – Te, Kedves Olvasó és én – leszünk, mindenből a legjobbat kapnánk.
Arra készüljek, hogy téli felszerelés hiányában én is megfagyok az ukrán hómezőkön, mint a II. magyar hadsereg katonái a Don kanyarban? Vigyek kötszert és gyógyszert itthonról, hogy ne vérezzek el, mint a nagyapám bátyja a Kárpátokban?
Azon már nem is gondolkodom, hogy mi lenne, ha a visszavonuló, kimerült, kivérzett, megtizedelt magyar katonai alakulatok soraiban én is hazatérnék. A XX. század két nagy háborújából egyetlen bevonult családtagom sem tért haza. Nekem mitől lenne nagyobb szerencsém?
Ha meg összetörve, gyilkossá, idegenné válva mégis hazatérnék, – esetleg nyomomban az új megszálló hadsereggel – lenne vajon még kit megölelnem? Mi lenne az itthon maradottakkal?
Mert a háború nem csak a fronton zajlik. Itthon az ipar, a mezőgazdaság a frontra termel. Az élelmiszerkínálatból először csak eltűnik ez meg az, aztán az ellátás bizonytalanná válik, és a végén jön a jegyrendszer. A háború és az éhezés kéz a kézben jár.
Úgy gondoljátok, hogy a magyar egészségügy bajban van? Várjátok csak meg mi lesz, ha az orvosok, a nővérek nagyobb részét a katonai kórházakba irányítják át! Nem lesz gond a várólistákkal, mert az sem lesz, aki várólistára vegyen!
És akkor még nem beszéltünk a folyamatos, brutális bombázásokról. Érdemes megnézni – ha a nagymamád nem mesélt – a régi fényképeket, mi maradt egy-egy városból, miután átment rajta a front, vagy egy bombázókülönítmény. Pontos beszámolók maradtak fent, hogy a gyújtóbombákból kifolyó, égő fehérfoszfor hogyan hömpölygött végig az utcákon, az óvóhelyeken; elemésztve várost, embert, téglát, követ, húst, vért és csontot.
A háború mindenkivel könyörtelenül el fog bánni. Lehetsz kormánypárti szavazó, lehetsz ellenzéki szimpatizáns, sem a feléd repülő golyó, sem a családodra hulló rakéták és bombák nem fognak köztünk különbséget tenni.
A végére van még néhány kérdés, amire végképp nincs válaszom:
Tudja valaki, hogy a frontra kiérve mit kell csinálnia? Lőni? Mivel? Azt hogyan kell használni? Te célba találsz vele? Öltél már? Szerinted milyen érzés lesz? Menni fog, vagy habozol és téged lőnek le?
Te hogy állsz ezekkel a kérdésekkel? Ki szeretnéd próbálni élesben? Mindig csak egy szavazatnyira vagyunk a lehetőségtől! Szerinted milyen élet lesz itt, ha a FIDESZ kormány nem fekszik keresztbe a magyar háborús részvétel előtt?
Moderari
- Hirdetés -