Belföld Külföld

Menczer Tamás: az EP-választás legfontosabb kérdése, hogy Európa háborúba megy vagy béke lesz

Az európai parlamenti (EP-) választás legfontosabb kérdése, hogy Európa háborúba megy vagy béke lesz – jelentette ki a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Menczer Tamás szerint aki azt mondja, hogy nem ez a legfontosabb kérdés, az hazudik. Ugyan a baloldaliak azt mondják, hogy nem a háború a legfontosabb kérdés ma Európában, ez azért van, mert ők háborúpártiak, és nem akarnak erről beszélni – fogalmazott.

A háborúpártiak a gyengéket bedarálják, ez látható Németországban is – jelezte. Rámutatott: Németország onnan indult, hogy sisakokat küldenek, ma már tankokat visznek és sorkatonaságot akarnak.

A kormánypártok kommunikációs igazgatója hangsúlyozta: a németek egyértelműen kötelező sorkatonaságot akarnak, ezt mondta a védelmi miniszterük, a bajor miniszterelnök, Manfred Weber, az Európai Néppárt vezetője pedig már európai dimenzióban akar kötelező sorkatonaságot. Más német politikusok, tartományi miniszterelnökök pedig pártokon átívelően mondják azt, hogy a kötelező sorkatonaságot a nőkre is ki kell terjeszteni, mert az úgy igazságos – tette hozzá.

Kiemelte: Magyarország békéjének védelme nem egy lezárt folyamat, azt folyamatosan, tárgyalásról tárgyalásra meg kell védenie a miniszterelnöknek. Ez csak akkor lehetséges, ha a magyar emberek június 9-én világos igent mondanak a békére és odaállnak Orbán Viktor miniszterelnök mellé.

Menczer Tamás megdöbbent azon, hogy Piliscsabán a KDNP-s polgármester az iskola mellől el akarja távolítani a Stop háború! feliratú plakátot. Ez a plakát ugyanis közterületen teljesen jogszerűen lett elhelyezve, és a gyerekekre nem a plakát, hanem a háború jelent veszélyt – mondta.

Hozzátette, Piliscsabán a helyi baloldali, háborúpárti önkormányzati politikusok támadták meg a plakátot, és a helyi KDNP-s polgármester a fideszes választókerületi elnökkel, Czuczor Gergellyel együtt “összecsinálta magát”, és teljesítette azt a parancsot, amit a helyi háborúpárti baloldali politikusok kiadtak. Ez szégyen – jelentette ki Menczer Tamás.

Ha valaki a háborúpárti baloldali politikusokat akarja kiszolgálni, akkor át kell állni, van erre példa, ott van Magyar Péter – közölte.

Megjegyezte: meg kell nézni, kik finanszírozzák Magyar Pétert – pontosan ugyanazok, akik Márki-Zay Péter mögött voltak -, és meg kell nézni a jelöltjeit. Példaként hozta fel Kollár Kingát, aki azt mondta, hogy szégyelli, hogy magyar, és agymosottnak nevezte a magyarokat a békepárti álláspont miatt.

Kitért arra is, hogy az elmúlt napokban Magyar Péter vért izzadva próbálta bizonyítani, hogy a Fideszben “belső körös” ember volt. Az igazság azonban az, hogy egy “potyautas” volt, a felesége, Varga Judit néha elvitte rendezvényekre, ott “fogta a felesége szoknyáját, ilyenkor nem volt olyan bátor, mint otthon”, és amikor úgy gondolta, hogy fontos ember közelébe ért, akkor ott “sündörgött és dörgölőzött”. Őszintén szólva, mi “Vargánénak” hívtuk – fűzte hozzá.

Menczer Tamás szerint annak, hogy a “közös európai hajót”, amely most óriási sebességgel megy a háború felé, meg tudjuk állítani, két feltétele van: az európai és a novemberi amerikai választás. Európában minden országban egyre jobban látják az emberek, hogy nem az ő érdekük az, ami történik – mondta.

A bevándorlási válság kezdetén is teljesen egyedül volt Magyarország az álláspontjával, majd egyre többen fogadták el azt, és látták, hogy igazunk van – emlékeztetett.

Ha más országokban is békepárti embereket küldenek az emberek az Európai Parlamentbe, és az Egyesült Államokban Donald Trump nyer, akkor van esély arra, hogy megállítsuk ezt a háborúpárti folyamatot – szögezte le a kormánypártok kommunikációs igazgatója.

A migrációról szólva Menczer Tamás arról is beszélt, hogy Afrika lakossága a következő húsz évben 750 millióval nő, és ha csak egy kis részük elindul, akkor “Európának harangoztak”, ugyanúgy, mintha atomfegyvereket vetnének be.

kiemelte: éppen ezért a bevándorlás is fontos tétje a választásnak, óriási itt is a nyomás. A kormány ellenáll, minden jogi és politikai vitát megvív, és ha az emberek támogatják Orbán Viktort és a Fidesz-KDNP-t, akkor továbbra sem fognak beengedni migránsokat – zárta szavait a Kossuth rádióban Menczer Tamás.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Orbán Viktor: se pénzt, se embert nem küldünk a háborúba

Szabó Viktor

A német védelmi miniszter hadiösvényre lépett, háborús mozgósítás indul Németországban

Szabó Viktor

Folytatódik az LMBTQ-cirkusz – két napra megint szivárványszínű lesz a müncheni stadion

Szabó Viktor

Orbán Viktor: Az emberek világosan megüzenték, békét akarnak!

Szabó Viktor

Orbán Viktor: a választás tétje összeurópai: háború vagy béke

Szabó Viktor

Szentes és Magyarország választ – ÉLŐ közvetítés!

Szabó Viktor

Ungár Péter: Márki-Zay Péter egy futóbolond, távozzon a közéletből!

Szabó Viktor

Orbán Viktor: ma ott vagyunk minden faluban és minden városban, minden utcában és minden téren

Szabó Viktor

Orbán Viktor: a vasárnapi EP-választáson kapunk egy esélyt a háború megállítására

Szabó Viktor