Szentes

Szijjártó Péter Szentesen: Az nem helyes, nem megy, hogy a nemzet sportvárosa sportcsarnok nélkül maradjon!

A külgazdasági és külügyminiszter megerősítette, hogy a kormány nagyon szívesen együttműködik Bozó Zoltánnal, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltjével abban, hogy a leégett sportcsarnokot újjá tudják építeni.

A szentesi pódiumbeszélgetésen elhangzott, hogy Szentes jelenlegi polgármestere képtelen az együttműködésre, így a kormány nem tudott segíteni a létesítmény újraépítésében. Majd jött a háború, és a megdrágult energiaárak, amikre 4000 milliárddal többet kellett költenie a kormánynak.

„Ha nem lett volna háború, nem lettek volna szankciók, nem lett volna ez a 4000 milliárd „huss ki az ablakon”, már lettek volna lépések. De az ígéret az érvényes! Tehát nagyon szívesen működünk veled együtt abban, Zoli, az önkormányzati választás után, hogy megnézzük, hogy milyen módon tudjuk fölfele nyomni a háború miatt ellehetetlenült beruházások listáján a szentesi sportcsarnoknak az újraépítését, mert az nem helyes, nem megy, hogy a nemzet sportvárosa sportcsarnok nélkül maradjon. Ezt nem csak a versenysport szempontjából gondolom így, hanem abból a szempontból is, hogy itt azért két általános iskola tornatermeként is szolgált a sportcsarnok, és az főleg a mi kormányunk alatt nem lehet, hogy a gyerekek sportolási lehetőség nélkül maradjanak” – fogalmazott Szijjártó Péter.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Krimó Hifi Tuning & Show: dübörgő motorokkal és családi programokkal várják az érdeklődőket Szentesen

cs3-szerkeszto

Segítsünk egy beteg kisfiún és családján!

cs3-szerkeszto

Több mint 270 tonna adományt gyűjtött a Magyar Élelmiszerbank Egyesület a hétvégén

cs3-szerkeszto

NATO- és regionális partnerekkel gyakorlatoznak a szentesi katonák a héten

cs3-szerkeszto

Az NKA támogatásával kezdődik a Kultfeszt programja Szentesen

cs3-szerkeszto

Meghirdette új évadának műsorát a szentesi Tóth József Színház

cs3-szerkeszto

Lapátok a vízen: Kurca Regatta Túramaraton várja a természetkedvelőket

cs3-szerkeszto

Már az új, alacsony dózisú, legmodernebb CT-berendezés is dolgozik – átfogó eszköz- és infrastruktúra-fejlesztés zajlik a szentesi kórházban 

cs3-szerkeszto

Dr. Bugyi István Emlékéremmel ismerték el dr. Badó Csaba több évtizedes munkáját

cs3-szerkeszto