Térség

Pályázatok, játszóterek

Az elmúlt években minden település számára fontossá vált, hogy hogyan használja ki a pályázati forrásokat településfejlesztésre. Derekegyház kihasználva a Magyar Falu Program pályázati lehetőségét, 4,7 millió forintos nyertes pályázatból fejleszti játszóterét. Mindeközben Szegváron a lakosságot kérték fel a szükséges forrás összeadására, hogy a legkisebbeknek örömöt szerezzenek.

Oktatási intézményük környezetében lévő játszótér fejlesztésére nyert forrást a Magyar Falu Program keretében Derekegyház, miután TOP pályázat és önerő segítségével néhány éve felújították az önkormányzati iskola épületét. A derekegyházi felső tagozatosok már néhány éve Szentesen tanulnak, így az épületben a bölcsődések, óvodások és az alsó tagozatosok tanulnak a megújult környezetben. Talán ezért is volt kézenfekvő a település vezetése számára, hogy az ott lévő játszótér is megújuljon, s használhassák a kicsik. A pályázati forrásból mindhárom korosztály számára alkalmas, az érvényben lévő jogszabályi előírásoknak megfelelő játékokat vásárolnak és telepítenek. Ebben a községben külső forrás bevonásával hamar elkezdődhet a fejlesztés. Megújulnak a régi elemek is, s hintával, fészekhintával, kombinált játszóvárral, csúszdával, mászókával, kúszási lehetőséggel bővül a nyárra elkészülő játszópark.

Mindeközben Szegváron is játszótérfelújítást terveznek. Szabó Tibor György polgármester lakossághoz eljuttatott levele szerint minden erejükkel azon vannak, hogy Szegvár élhető és szerethető település legyen. Az eredmények magukért beszélnek, hiszen nemrég átadták az előző polgármester vezetése alatt megnyert, a megye nonprofit kft-je által megírt pályázat által lehívott forrásból felújított egészségházat. A pályázat megvalósítása nem sikerült a legjobban, csak ideiglenes használatba vételi engedélyt kapott az épület, hiszen noha a nagyközség jelenlegi vezetőségének csak az volt a feladata, hogy a kivitelezővel tartsa a kapcsolatot a felújítás során, de többek között még a pályázatban megálmodott, engedélyes tervekben szereplő külső vakolatszínt sem sikerült megvalósítani. Jövő évig ezt pótolni kell, amire a polgármester azt mondta az átadáskor, hogy reménység szerint az épület színe annyit fakul, hogy ezzel nem lesz külön feladat.

Nehéz is volt erre koncentrálni, hiszen akkor már javában folyt a szervezése az önkormányzat gazdálkodási forrásaiból megszervezett virslis majálisnak, amely csekély érdeklődőt vonzott.

Játszótérfelújítást is terveznek a Kossuth téren lévő központi játszótér esetében, ahova Szabó Tibor György polgármesteri levele szerint két magánszemély felajánlásával csak két rugós játék kihelyezése valósult meg korábban. Szabó Tibor György azonban idén tavaszra játszótérfejlesztést tervezett, s nyomban motiválta a település lakosait, hiszen adománygyűjtést szervezett a tervei megvalósítására. Megígérve, hogy az idei költségvetésben minden egyes forint beérkezett adomány mellé kettő forint önerőt fog biztosítani, természetesen az önkormányzat saját bevételeiből, s ez okot adhat a következő szegváriakat csalogató ünnepélyes rendezvényre, és a polgármesterei kampánya látványeleminek finanszírozására.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szentesen alapított új politikai erő váltaná le az Orbán-kormányt

cs3-szerkeszto

Óriási jobboldali siker: Szabó Istvánéknak alig másfél óra alatt összegyűlt a kellő számú aláírás

cs3-szerkeszto

Tiszává alakult a Momentum, a frakcióvezető kiverte a hisztit

cs3-szerkeszto

Bedurrant az influenza: térségünkben van a legtöbb beteg

cs3-szerkeszto

Cs3.hu Podcast: Szolgálat minden szinten – Szabó István és csapata felkészült a kampányra

cs3-szerkeszto

A Magyar Ápolók Napján mondott köszönetet Szabó István

cs3-szerkeszto

Szabó István: Ki kell maradnunk a háborúból, Magyarország biztonsága az első! + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Újra támad a tél, van, ahol közel 40 centis hó is eshet

cs3-szerkeszto

Egy jelölt már biztosan elkezdheti gyűjteni az aláírásokat

cs3-szerkeszto