Külföld

NATO-főtitkár: nőni fognak az Ukrajnába irányuló fegyverszállítások

A NATO-tagországok kudarcot vallottak a katonai segélyre vonatkozó, elmúlt hónapokban tett ígéreteik beváltásában, de most már nőni fognak az Ukrajnába irányuló fegyver- és lőszerszállítmányok – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár hétfőn Kijevben, ahová előre be nem jelentett látogatásra érkezett.

“A NATO-szövetségesek az elmúlt hónapokban nem azt nyújtották, amit megígértek. Az Egyesült Államok hat hónapot töltött arra, hogy megállapodjon a segélycsomagról, az európai szövetségesek pedig nem szállították le azt a lőszert, amit ígértünk. De most biztos vagyok abban, hogy a dolgok változni fognak” – fogalmazott a Reuters szerint Stoltenberg. Emlékeztetett arra, hogy az amerikai kongresszusa nemrég jóváhagyta a több mint 60 milliárd dollár értékű ukrajnai segélycsomagot, az erről szóló törvényt Joe Biden elnök pedig már alá is írta.

Ezenfelül Rishi Sunak brit miniszterelnök is újból kifejezte elkötelezettségét Kijev támogatása iránt, Németország beleegyezett egy új Patriot rendszer beszerzésébe Ukrajna számára, és Hollandia is újabb légvédelmi segélyt helyezett kilátásba. Megjegyezte: további kötelezettségvállalásokra is számít. Reményét fejezte ki, hogy mindezzel a segítséggel Ukrajna képes lesz fodítani a harci helyzeten a frontvonalakon.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a közös sajtótájékoztatón kiemelte: Ukrajna haladéktalanul megkapja a Patriot rakétákat, amelyeket szövetségeseitől kért. “Ami a további csomagokat és a Patriot rendszerekhez szükséges rakéták számát illeti, azt hiszem, hogy megkapjuk ezeket a készleteket” – idézte Zelenszkijt az UNIAN ukrán hírügynökség.

Az államfő elmondta: az Ukrajna-NATO Tanács április 19-i ülésén Kijev azt a választ kapta, nem lesz szünet a lőszerellátás folyamatában. Ugyanakkor pontosította, hogy folyamatban vannak a tárgyalások azzal kapcsolatban, hogy Ukrajna további Patriot légvédelmi rakétarendszereket kapjon.

“Még nincsenek olyan erőteljes konkrétumok, amelyeket elvárunk a partnerektől. Vannak első lépések” – jelentette ki Zelenszkij. “Ma megbeszéltük a főtitkárral, hogy hol lenne szükség a Patriotok további jelenlétére. Tudjuk, hogy melyik államnak mije van” – mondta az elnök. Hozzátette: érezhető változást hozna, ha további Patriot légvédelmi rendszereket szállítanának Ukrajnának.

Az Ukrajinszka Pravda hírportál beszámolója szerint Stoltenberg meghívta Zelenszkijt a NATO washingtoni csúcstalálkozójára, ugyanakkor kétségét fejezte ki, hogy Ukrajna meghívást kapna ott a szövetséghez való csatlakozásra.

Zelenszkij kijelentette még, hogy Ukrajna helyesli a NATO-főtitkár ötletét, hogy százmilliárd eurós különleges szövetségi alapot hozzanak létre az ukrán védelem támogatására, de érdekelnék a részletek arról, miként működne egy ilyen alap.

Az ukrán elnök emlékeztetett arra, hogy Stoltenbergnek ez a harmadik látogatása Ukrajnában az Oroszország által 2022 februárjában indított háború alatt. A NATO-főtitkár programja szerint az ukrán parlamentben is felszólal.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Donald Trump: Orbán Viktor nem akar háborút, és én sem akarok háborút

Szabó Viktor

Bejelentették: francia katonák érkeznek az orosz–ukrán háborúba

Szabó Viktor

Menczer Tamás: az EP-választás legfontosabb kérdése, hogy Európa háborúba megy vagy béke lesz

Szabó Viktor

Újabb lépés a világháború felé: Stoltenberg azonnal engedélyt adna Ukrajnának, hogy NATO-tagok fegyvereivel támadja Oroszországot

Szabó Viktor

Gulyás Gergely: a háborús helyzet egyre rosszabb, a legnagyobb veszélyt a NATO ukrán missziója jelenti

Szabó Viktor

Menczer Tamás: hazudik, aki szerint nem a háború vagy béke kérdése a legfontosabb Európában

Szabó Viktor

Csíksomlyói szónok: csak éltető és élő, tevékeny hittel lehet békét teremteni

Szabó Viktor

Stabil a szlovák kormányfő állapota

Szabó Viktor

Videón, ahogy rálőnek Robert Ficora

Szabó Viktor