Belföld

Szijjártó Péter: a kínai Fiberhome Magyarországon hozza létre legnagyobb európai bázisát

A kínai Fiberhome Magyarországon hozza létre legnagyobb európai bázisát, ahol optikai kábeleket fog gyártani, a nyolcmilliárd forintos beruházás nagyjából 150 új munkahelyet teremthet – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Pekingben.

 A tárcavezető több kínai cég vezetőjével egyeztetett, majd arról számolt be, hogy az infokommunikáció területén a világpiac vezetői közé tartozó Fiberhome úgy határozott, hogy Magyarországon hozza létre legnagyobb európai bázisát.

Tájékoztatása szerint a vállalat modern beruházást hoz Kisbérre, ahol optikai kábeleket fog gyártani. A projekt értéke nyolcmilliárd forint, amelyhez az állam 15 százalékos pénzügyi támogatást biztosít, ezzel hozzájárulva körülbelül 150 új munkahely létrehozásához a városban.

“Mára már a kínai vállalatok a legmodernebb és legszofisztikáltabb technológiai megoldásokat igénylő ágazatokban is a világpiac vezetői közé tartoznak” – mondta.

A Fiberhome technológiai fejlettségi színvonalát aláhúzandó pedig rámutatott, hogy a vállalat mintegy négyezer szabadalommal rendelkezik jelenleg.

Szijjártó Péter leszögezte, hogy folyamatosan nő a kereslet az optikai kábelek iránt, ugyanis ilyen típusú infrastruktúrán zajlik a kommunikációs forgalom egy jelentős része, márpedig a kommunikációs igény egyre nagyobb. 

“Amennyiben az optikai kábelek iránti igény tovább nő, és ha a gyártókapacitás további bővítésére lesz szükség, akkor már jelezte a vállalat, hogy további magyarországi beruházásokat fog végrehajtani” – tudatta.

“Jó hír tehát, hogy a kínai vállalatok továbbra is az első számú közép-európai beruházási célpontjukként tekintenek Magyarországra, s a folyamat, amelyben a kínai vállalatok hozzájárulnak a magyar gazdaság növekedéséhez, a jövőben is stabilnak látszik” – összegzett a miniszter.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Egész héten meleg, napos idő várható

cs3-szerkeszto

Teljesen kiborultak az emberek Baka András jelölésétől, szerintük Magyar Péter átverte őket

cs3-szerkeszto

Bod Péter Ákos: Itt az idő a rezsicsökkentés kivezetésére

cs3-szerkeszto

Kiszámolták, hogy eddig hány milliárd forintot égetett el Magyarország a Paksi Atomerőmű leállása miatt: erre biztosan nem lesz büszke Kapitány István

cs3-szerkeszto

Amiről Magyar Péter hallgat: Sokszorosan drágábban jön az áram?

cs3-szerkeszto

Olvasónk: Megvetetik velünk a “nyugat” áramát, vagy egyáltalán NEM LESZ ÁRAM

cs3-szerkeszto

Soha nem volt még ilyen alacsony a gáztározók feltöltöttsége a nyári hónapokban – Magyarországon is baj lehet

cs3-szerkeszto

629 településen van vízkorlátozás

cs3-szerkeszto

Elkezdődött Magyarország kiárusítása: eladták az első erőművet

cs3-szerkeszto