Szentes

Elindult az Első Szentesi Könyvkereső

Ma igazán érdemes sétálni egyet Szentes utcáin, ugyanis Bozó Zoltán és csapata könyveket rejtett el, amit ha megtalálsz, haza is viheted és már olvashatod is!

„Április 23-a könyv és szerzői jogok világnapja. Ebből az alkalomból ma hajnalban 90 könyvet rejtettünk el a város különböző pontjain! Akik megtalálják a könyveket, azoknak jó olvasást kívánunk!” – írja közösségi oldalán a polgármesterjelölt.

Persze azok se szomorodjanak el, akik nem találtak könyvet, hiszen ha kommentelnek egyet Bozó Facebook oldalára, szintén olvasnivalót nyerhetnek.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Ha kisüt a nap, élettel telik meg a szentesi Kurca-part + GALÉRIA!

cs3_szerk2

Mutatjuk a szentesi elsősegélynyújtó verseny eredményeit

cs3_szerk2

Új szakmai szövetséget alapított a szentesi Tóth József Színház igazgatója

cs3_szerk2

Elismerésben részesült a Szentes Járási Hivatal hatósági állatorvosa

cs3_szerk2

A Csongrádi Kisréti Otthon hozta el a Nemzeti Művelődési Intézet legrangosabb díját, a szeretetet

cs3_szerk2

A bajai egyetem versenyén jutott döntőbe a szentesi Zsoldos diákja

cs3_szerk2

Tavaszváró Bálra vár a Szentesi Központi Konyha

cs3_szerk2

Cégek Piaca Szentesen: bemutatkoztak a duális partnerek

cs3_szerk2

Drogfogás Szentesen: Metamfetaminnal kereskedő férfit fogtak el a rendőrök

cs3_szerk2