Csongrád

Újabb gyöngyszem került elő Gyurcsány csongrádi jelöltjéről

A húsvét a kereszténység legjelentősebb ünnepe, Jézus Krisztus feltámadása. A Demokratikus Koalíció csongrádi polgármesterjelöltjének azonban ebből is sikerült viccet csinálnia.

Mint arról beszámoltunk, érdekes módon jelentette be választási megmérettetését Pásztorné Csenki Dóra, Gyurcsány Ferenc helyi embere. „Dóri vagyok,polgi jelöltként indulok” – írta közösségi oldalán, miután ezüst nyakláncot árult, sokféle „biszbasszal” együtt.

Most egy újabb merész és véleményünk szerint ízléstelen posztja került elénk. A kereszténység legnagyobb ünnepéből, a húsvétból csinált poént. Facebookra feltöltött anyagában egy dominának öltözött macskanővel és saját magával kíván boldog húsvét hétfőt.

Minden bizonnyal a „polgi jelölt” is érzi, hogy vérciki posztokat gyárt, hiszen első cikkünk megjelenése után korlátozta, hogy ki láthatja a bejegyzéseit. Csak úgy, a demokrácia jegyében…



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

A 4. helyen végeztek Topsi Bálinték a papi futsal Eb-n

cs3_szerk2

Elődöntőben a csongrádi Topsi Bálinttal felálló magyar papi futsal válogatott az Eb-n

cs3_szerk2

Hivatalos: A Jobbikban nevelkedett Varga Ferenc lesz Gyurcsány ’26-os indulója

cs3_szerk2

Ismét Szegeden tart előadást a csongrádi természetfotós

cs3_szerk2

Notre-Dame újjáépítését tanulmányozták a csongrádi Sághy diákjai

cs3_szerk2

Vonattal koccant egy autó Csongrádon

cs3_szerk2

A TikTok-ra „költözteti” a pedofil tartalmakat az aberrált csongrádi férfi

cs3_szerk2

Tele a gatya: egyik oldalát törölte, másikat „lecsupaszította” a csongrádi pedofil

cs3_szerk2

Jobb házasságban élni – Ismét Házasság Hete Csongrádon

cs3_szerk2