A 108 milliárd forint keretösszeggel rendelkező új otthonfelújítási korszerűsítési program, amely az 1990 előtt épült családi házakra vonatkozik, júniusban indulhat el – mondta az Energiaügyi Minisztérium (EM) parlamenti államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán.
Koncz Zsófia a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában azt mondta, az épületek energetikai korszerűsítése a célja a programnak, amelyben egymillió forint önrész mellett maximálisan 6 millió forint vehető igénybe, utóbbi a vissza nem térítendő támogatás és a kamatmentes hitel között oszlik meg.
Az államtitkár az M1-en és a rádióban is kiemelte, hogy az egész javaslatot társadalmi egyeztetésre viszik, a részletek tavasszal lesznek meg.
A programban elérhető támogatást szigetelésre, a melegvizes rendszerek korszerűsítésére, valamint nyílászáró és gázkazán cserére lehet fordítani. Fontos, hogy ezekkel a beruházásokkal legalább 30 százalékos energia megtakarítást érjenek el – tette hozzá az államtitkár az M1-en.
Koncz Zsófia kiemelte, az energiaigény és ezáltal az energiafogyasztás csökkentésével a cél, hogy minél inkább a rezsivédett sávhatár alatt tudjon mindenki maradni.
Az államtitkár szerint ezt szolgálja a Napenergia plusz program is, ami napelemek telepítését és a tárolást is támogatja.
“A magyar kormány minden erejével azon dolgozik, hogy a magyar családoknak tudjon segíteni” és ez hozzájárul Magyarország energiabiztonságához, energiaellátáshoz, energiaszuverenitásához – fogalmazott Koncz Zsófia.
Az államtitkár az M1-en és a Kossuth rádióban is elmondta, az új otthonfelújítási korszerűsítési program elindítását azért tartották fontosnak, mert a korábbi, már lezárult otthontámogatási programot több 100 ezer család vette igénye. Ráadásul az érintettek közül sokan energiahatékonysági beruházást (szigetelést, nyílászár cserét, napelem telepítést) hajtottak végre.
Koncz Zsófia beszámolt még a tavaly októberben indult és a héten lezárult országjáró energetikai fórum sorozatról is, amelyet sikeresnek nevezett. Ugyanis 19 vármegyében jártak, 22 fórumot tartottak, amelyeken csaknem 1500 településvezető vett részt.
A rendezvényeken a résztvevőket az Energiaügyi Minisztérium részéről tájékoztatták a magyar energiapolitikáról és a futó pályázatokról. A településvezetők részéről pedig olyan témák merültek fel, mint például az energiaárak alakulása, a közvilágítás és a napelemek kérdése.
- Hirdetés -