Belföld

Sulyok Tamás: a jogállamot kívánom képviselni

Sulyok Tamás államfő a beiktatása alkalmából tartott ünnepi beszédében vasárnap egyebek mellett azt hangsúlyozta, hogy az alaptörvényben meghatározott jogkörben a jogállamot kívánja képviselni, és azt is kiemelte, számára minden hatalom csak a jog keretei között értelmezhető.

A köztársasági elnök megjegyezte, személyiségéből adódóan képtelen hajlékony értelmezési keretű vagy érdekalapon változó jelentésű fogalmi kerettel operálni, a jogállam fogalmát annak eredeti jelentése szerint csak úgy használja, hogy az állam működésének egésze a jognak van alávetve.

“Feladatom és szolgálatom mostantól más, mint amit eddig végeztem, de az alapértékek ugyanazok, mint amikhez eddig is hűen, határozottan tartottam magam. Köztársasági elnökként is az alaptörvény munkám sarokpontja, kerete és mércéje” – fogalmazott Sulyok Tamás, hozzátéve: az alaptörvény pontosan fogalmaz, a köztársasági elnök kifejezi a nemzet egységét és őrködik az államszervezet demokratikus működése felett.

Ez az egység az, amit nem lehet és nem is enged megbontani és ez a működési forma az, amelynek keretei között értelmezi a szolgálatát és melynek határait következetesen fogja őrizni és nem engedi átlépni – rögzítette.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Záborszky Péter: A vagyonadó végleg ki fogja nyírni a már haldokló magyar startup és közepes vállalkozói életet

cs3-szerkeszto

Ez gyors volt: Lemondott a Tisza-kormány energetikai államtitkára

cs3-szerkeszto

Megszavazta a Tisza: Eltörlik az LMBT-propaganda iskolai tilalmát

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Újkommunista, radikális baloldali gazdasági kormányzás van ma Magyarországon + videó

cs3-szerkeszto

A Tisza-kormány minisztere szerint a csongrádi és szentesi gimnáziumban is csak a „leszelektálódott elit” tanul + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Stefan Streit: Visszalép őseim szeretett hazája 50 évet

cs3-szerkeszto

Fél évvel a választás után fontos kérdéseket vet fel Orbán Viktor

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor megszólalt az aranykonvojügyről: „Ez szégyen!”

cs3-szerkeszto

Gyanúsított lett Magyar Péter a telefonlopási ügyében, vallomást is tett

cs3-szerkeszto