Szentes

Döbbenetes vagyonfelélés: 93 ingatlant értékesített a Szabó vezette szentesi önkormányzat

Brutális vagyonfelélés zajlik Szentesen, 2019 óta 93, azaz kilencvenhárom (!!!) ingatlant értékesített a balliberális többségű városvezetés. Mutatjuk a megdöbbentő számokat, tényeket.

Hiába próbálja mosdatni magát Szabó Zoltán Ferenc polgármester, a számok nem hazudnak. Szentes polgármestere azzal próbálja megvezetni a helyieket, hogy mindössze 3 önkormányzati lakást értékesítettek az elmúlt években, de többi 90 ingatlanról azonban elfelejtett szólni. Ezek ugyan nem lakások, de az önkormányzat és ezzel együtt a város vagyonát képző ingatlanok (voltak).

Birtokunkba került egy közérdekű adatigényléssel kikért dokumentum, ami bizonyítja, amit már eddig is tudni véltek a helyiek: Szabóék teljesen felélik a szentesiek vagyonát. Az elmúlt 5 övben úgy szabadultak meg az ingatlanoktól, mintha nem lenne holnap, ezzel pedig százmilliókkal rövidítették meg a helyieket.

És most jön a hab a tortán! A 93 kalapács alá került ingatlanból mindössze 7 darabot adtak el nyílt versenyben, a többire még csak pályázatot sem írtak ki. 37 darab közvagyon elveréséről pedig egy személyben a polgármester, Szabó Zoltán Ferenc döntött, tehát még a képviselő-testület elé sem vitték a vagyonfelélést!

Érdemes megvizsgálni a vételárakat is, és ha ezt megtette, döntse el Ön, hogy reális áron történtek-e az eladások, vagy áron alul játszották ki haveroknak az ingatlanokat.

Íme a dokumentumok:

Skip to PDF content


- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Öt percig tartott a menekülés – villámgyorsan elfogták a szentesi betörőt

cs3-szerkeszto

Jó hír: nem kerül le a tűzről a szentesi lecsó – jövőre is folytatódik a fesztivál!

cs3-szerkeszto

A Körhinta című film színpadi adaptációját mutatja be a szentesi Tóth József Színház

cs3-szerkeszto

Nyílt napot tartanak a szentesi Horváth Mihály Gimnáziumban

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence barátja kezdeményezhette a brit királyi udvarban található magyar lovak hazahozatalát

cs3-szerkeszto

Erasmus+ a Szentesi Deákban: 25 diák utazhat Görögországba  

cs3-szerkeszto

Milliárdos fejlesztéseket köszönhetünk a Csongrád-Csanád Vármegyei Önkormányzatnak

cs3-szerkeszto

Aludj el szépen, kis Bencus – olvasói mese a képviselőről, aki minden létező forrást elbukott

cs3-szerkeszto

Modern technológiákkal készül a tanévre a szentesi Zsoldos iskola

cs3-szerkeszto