Csongrád

Összeállt a pontonhíd Csongrádnál

Már lehet használni a pontonhidat Csongrádnál, amit csütörtökön szereltek össze a szakemberek.

A Tisza magas vízállása miatt február 15-e helyett március 7-én szerelték össze az Európában egyedülállónak számító csongrádi Fahidat – a forgalom már ebéd után megindult a két part között – tette közzé oldalán Révész Gábor fotós. Az ódon szerkezetnek köszönhetően Csongrád, Nagyrét és Csépa között december 15-ig éjjel-nappal át lehet kelni a Tiszán.

A Fahídon továbbra is 7,5 tonna a súlykorlátozás, valamint 5 kilométer/óra a megengedett legnagyobb sebesség.

Egy kis történelem

Csongrád város Nagyrét településrészének lakói szerették volna, ha épül egy fahíd, viszont a városnak erre nem volt anyagi forrása. Ezért a helyiek összefogtak, és az elbontott esztergomi hajóhíd árát összeadva azt megvásárolták, majd Csongrádra vontatták. Ezt a hidat 1896. augusztus 30-án állították fel, vonala a mai pontonhídtól a folyón felfelé 40-50 méterre volt, szélessége kétirányú közlekedést tett lehetővé. Ezt a hidat 1919-ben és 1944-ben is felrobbantották. A későbbi helyreállításnál már csak egy nyomvonal széles lett a híd, faszerkezetét vasra cserélték, de a neve a városban megmaradt mint fahíd – írja a Wikipédia.

Fotók: Révész Gábor fotói Facebook oldal



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Harminc éve a közös éneklés öröméért, jubileumi koncertet adott a Csongrádi Zenebarátok Kórusa

cs3-szerkeszto

A zene töltötte meg a Szentháromság téri parkot, ahol ismét nagy sikert aratott a TérZenePark Csongrádon

cs3-szerkeszto

A csongrádi Bak Szilvia maximális pontszámmal hódította vissza a vándorserleget mézeskalács alkotásával

cs3-szerkeszto

Segítsünk egy beteg kisfiún és családján!

cs3-szerkeszto

Az ország egyik legkülönlegesebb futóversenye 5. alkalommal hódította meg Csongrádot

cs3-szerkeszto

Országos elismerést nyert a csongrádi Kertbarát Klub

cs3-szerkeszto

Forgalomkorlátozásokra kell számítani a félmaraton miatt Csongrádon

cs3-szerkeszto

Futóláz Csongrádon, rekordlétszámmal és rengeteg újdonsággal érkezik a Fussuk le! Félmaraton fesztivál

cs3-szerkeszto

Újabb sikeres robotika programot zárt Csongrádon a Csongrád-Csanádi Kereskedelmi és Iparkamara

cs3-szerkeszto