Térség

Munkácsy, a festőfejedelem musicalt mutatja be a Békéscsabai Jókai Színház

Munkácsy, a festőfejedelem című musicalt mutatja be február 23-án a Békéscsabai Jókai Színház Koltay Gábor rendezésében.

Seregi Zoltán igazgató elmondta, a darab része a Munkácsy születésének 180. évfordulója alkalmából Békéscsabán életre hívott egész éves programsorozatnak. Hozzátette, a 12 éve egyszer már bemutatott darabot a szerzőpáros, Bognár Zsolt és Kiss Stefánia jóváhagyásával némileg átalakították. A darabot kettős szereposztásban játsszák, míg az egyikben Puskás Dániel játssza Paál László festőművészt, addig a másikban – Kocsis Dénest, a Budapesti Operettszínház vendégművészét váltva – ő alakítja Munkácsyt. Hasonlóképp: mikor Nagy Róbert nem AdolpheGoupil képkereskedőt alakítja, akkor ő játssza Paál Lászlót.

Koltay Gábor rendező elmondta, szerette volna erőteljesebben hangsúlyozni a darabban, hogy hiába lett világhírű, Munkácsy sosem veszítette el a magyarságát. “Mindig abból táplálkozott, amit ifjúkorából hozott” – fogalmazott. Emellett beépítették a musicalbe azt az életrajzi tényt, hogy Munkácsy festette az akkor épülő Országház egyik termébe a Honfoglalás című festményt. “Ez fontos volt számára a hazatalálásban, és mindebben szerepe volt Jókai Mórnak. Ha már Jókai Színház, ezt ne felejtsük ki” – jelentette ki a rendező. Szavai szerint egy zenés darab lesz sok prózai jelenettel; a történet sokat merít Dallos Sándor Munkácsyról írt két könyvéből, de ki is egészíti azt. Az előadásról szólva elárulta: lesz forgószínpad, de a “játszik” a zenekari árok is. Több jelenetnél megjelenik a színen egy nagy képkeret, abba klipszerűen vetíteni fognak: nemcsak Munkácsy-képeket, hanem korabeli városképeket, más festményeket, vagy festményekről részleteket. “Ezek a korabeli hangulatot, életstílust idézik meg”.

Vesztergombi Anikó mintegy 80-100 jelmeze korhű lesz, az egyszerűbb, reformkori, zsinórozott Bocskai-ruhák a festő fiatalkorát; az előkelő lila, sötétkék és bordó ruhák az 1860-as éveket Párizsát hozzák vissza a színpadra.

Az egyik szerző, Bognár Zsolt – aki játszik is a darabban, ő alakítja a Szalon elnökét – elmondta, az összes dal “arra törekszik, hogy erősítse, folytassa a párbeszédet, aláfesse a hangulatot”.

A darabban csaknem a színház teljes társulata fellép, mellettük a békéscsabai Színitanház első-másod- és harmadéves hallgatói is megjelennek.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Mutatjuk, hogyan lesz a szentesieknek és csongrádiaknak is 1 milliós fizetése

cs3_szerk2

Polgármesterek Klubját tartott Farkas Sándor Balástyán 

cs3_szerk2

Csongrád-Csanád Vármegyében is elindultak „A munkaerő-kínálat bővítése és fejlesztése” és az „Ifjúsági Garancia Plusz” pillér projektek

cs3_szerk2

2 napos továbbképzésen vettek részt a megyei rendőrök

cs3_szerk2

A Kastély kölcsönbe című vígjátékkal nyitja a nagyszínpadi évadot a Békéscsabai Jókai Színház

cs3_szerk2

Október 7-től ebzárlat és legeltetési tilalom lép életbe megyénkben

cs3_szerk2

Csongrád-Csanád Vármegyében is elindult „A munkaerő-kínálat bővítése és fejlesztése” Pillér projekt 

cs3_szerk2

Október 1-jén kezdhetik meg működésüket az újonnan megválasztott képviselő-testületek

cs3_szerk2

A választókerület 13 települése nyert mintegy 43 millió forintot útfelújításra 

cs3_szerk2