Sport Szentes

Elindult első világbajnokságára a mindszenti Ugrai Panna

Idén Dohában rendezik az úszó világbajnokságot, amire hétfőn elutazott Ugrai Panna, a Hód Úszó SE kiválósága is. Sós Csaba, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya a váltókban számít a vásárhelyi úszóra.

Ugrai Panna felkészülése nagyon jól sikerült, és január utolsó hetében már kiváló időket úszott az edzéseken. Bő egy hónapig tartott a kőkemény munka, aminek meg is lett az eredménye, hiszen remek formában utazott Dohába Panna – számolnak be a oduszo.hu oldalon.

„Ez lesz az első felnőtt világbajnokságom, így természetesnek gondolom, hogy izgulok kicsit. Így azonban, hogy váltóban számítanak rám és egyéniben nem indulok, kisebb a nyomás. Nagyon szeretek a csapattársaimmal versenyezni, teljesen más érzés velük a rajtkőre állni, mint egyedül” – fogalmazott Ugrai.

Az eredményességet megjósolni nagyon nehéz, hiszen nem megszokott, hogy olimpiai évben rendeznek világbajnokságot. Több csapat, több nemzet jelenléte kérdéses a váltókban, nem lehet előre tudni, kik fognak rajthoz állni. A 4×100 méteres vegyesváltóban a magyar csapat és Panna célja is, hogy minél jobb időt ússzanak, és megszerezzék az olimpiai kvalifikációt. Ehhez olyan időeredményt kell elérniük, ami garantálja, hogy a legjobb 16 között végeznek.

4×200 méteres gyorsváltóban is szerepet kaphat a Hód Úszó SE kiválósága. Pádár Nikolett, Ábrahám Minna, Késely Ajna mellett Ugrai Panna lehet a 4. versenyző – feltehetően – abban az esetben, ha Kapás Boglárka döntőbe jut egyéniben 200 méteres pillangón.

Panna elmondta, hogy egy egész zacskónyi kabalaállattal utazott Dohába. A családtól kapott hód, delfin és orka is segíti az úszását, legalábbis lélekben.

Panna vb-programja:

  • Február 15. (csütörtök) – 4×200 m gyorsváltó (Pádár Nikolett, Ábrahám Minna, Késely Ajna, Kapás Boglárka vagy UGRAI PANNA)
  • Február 18. (vasárnap) – 4×100 m vegyes (Komoróczy Lora, Békési Eszter, UGRAI PANNA, Senánszky Petra)


- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Otthont! Házat! Hazát! – Szentesen zenél az Ismerős Arcok

cs3_szerk2

Farkas Nikolett: Megdöbbenve olvasom Varga Ferenc lejárató megnyilvánulását

cs3_szerk2

Húsvéti játékra várják a családokat Szentesen, a Központi Konyha előtt

cs3_szerk2

Szentesi és csongrádi iskolák is a legjobbak között végeztek a metALCOM távközlési versenyén

cs3_szerk2

190 adag paprikás krumplit osztottak ki Szentesen

cs3_szerk2

Dobogón végzett a Horváth Mihály Gimnázium csapata

cs3_szerk2

Országos bajnok lett a Csongrádi Batsányi János Gimnázium 6.F osztályos csapata 

cs3_szerk2

A tények makacs dolgok…

cs3_szerk2

Csokitojásokat és széles mosolyokat hozott a kiséri nyuszi + GALÉIA!

cs3_szerk2