Belföld Külföld

Szijjártó Péter: el kell kerülni az ukrajnai háború és a közel-keleti konfliktus eszkalálódását

Most a legfontosabb nemzetközi feladat az, hogy sikerüljön elkerülni mind az ukrajnai háború, mind a közel-keleti konfliktus eszkalálódását. Ha bármely e kettőből továbbterjed más országokra, az nagyon könnyen eredményezheti a harmadik világháború kirobbanását – írta a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a Facebook-oldalán.

Szijjártó Péter azt írta, az elmúlt években számos nemzetközi szervezet vallott kudarcot a béketeremtés terén: az Európai Unió és más szervezetek is alkalmatlannak bizonyultak arra, hogy az elmúlt két évben a béke irányába tereljék az ukrajnai háborút.

Béketeremtés helyett fegyverszállítás zajlik, ami tovább hosszabbítja a háborút, és még több emberéletet követel – hangsúlyozta.

A tárcavezető bejegyzése szerint a globális terrorellenes küzdelem is “nagy pofont” kapott tavaly októberben, amikor a Hamász rakéták ezreit lőtte ki Izraelre. Izrael terrorellenes műveleteinek sikere globális érdek, ezzel együtt a civil lakosságot meg kell védeni, a túszokat pedig ki kell szabadítani – emelte ki.

“Az ENSZ mintegy az utolsó remény arra, hogy sikerüljön megakadályozni az eszkalációt Ukrajnában és a Közel-Keleten. Guterres ENSZ-főtitkárt arról biztosítottam, hogy Magyarország minden támogatást megad az ENSZ-nek a béke megteremtése érdekében” – fogalmazott Szijjártó Péter.

Jelezte, január végén Magyarország az idei évi tagdíj utolsó részletét is befizette, így azon országok közé tartozik, amelyek elősegítik az ENSZ hatékony működését.

“Sajnos, nem mindenki van így ezzel, van olyan nagy és gazdag ország, amely több százmillió dollárnyi tagdíjjal tartozik az ENSZ-nek, veszélyeztetve annak hatékony működését. Ez nyilvánvalóan elfogadhatatlan. Az ENSZ-re szükség van, mert kell egy szervezet, amely lehetőséget biztosít arra, hogy azok is tudjanak egymással beszélni, akik amúgy háborúban állnak egymással” – hangsúlyozta a tárcavezető.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Győrfi Pált is utolérte a tisztogatás, már nem ő az OMSZ szóvivője

cs3-szerkeszto

„Tartson ki!” – Szimpátiatüntetést tartottak vasárnap a Sándor-palotánál

cs3-szerkeszto

Kongatják a vészharangot a szakmai szervezetek: súlyos gazdasági válságot okozhat a Tisza-kormány döntése

cs3-szerkeszto

Máris komoly következménye lett Magyar Péterék kordonbontásának, megsérült egy német turista a karmelitánál

cs3-szerkeszto

Csurrant-cseppent: Majka 140 milliós osztalékot vett ki a cégéből

cs3-szerkeszto

A Szegedet legyőzve 30. alkalommal bajnok a Veszprém

cs3-szerkeszto

Magyar Péter erőszakos fellépésével éppen diktatúrát épít – és nem jogállamot, nem demokráciát

cs3-szerkeszto

Bulgária bajban: kiderült, trükkök százai kellettek az euró bevezetéséhez

cs3-szerkeszto

Sulyok Tamás hivatalosan is bejelentette, hogy nem mond le! + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto