Csongrád Szentes

Ma érkezik Szentesre és Csongrádra is a hat százalékkal megemelt nyugdíj

Hat százalékkal emelt nyugdíj érkezik pénteken a nyugdíjasokhoz, ami átlagosan havi 13 ezer forintos emelést jelent – közölte a kormányszóvivő a közösségi oldalán.

Szentkirályi Alexandra a Facebookra pénteken feltöltött videóban emlékeztetett: január 12-e az idei első nyugdíjutalás napja.

Kiemelte: nyugdíjemelés nemcsak az öregségi nyugdíjasokat érinti, hanem minden nyugdíjszerű ellátásban részesülőt, összesen két és fél millió embert.

Jelezte: emelt összegű ellátás érkezik februárban is, méghozzá duplán, hiszen akkor a 13 havi nyugdíjat is kifizetik majd.

“A kormány tehát a mostani háborús időkben is megőrzi a nyugdíjak vásárlóértékét, idén is garantált az inflációkövető nyugdíjemelés” – jelentette ki.

A kormányszóvivő hangsúlyozta: az inflációt a kormány csökkenő pályára állította, de ha az év végére esetleg kiderül, hogy az idei éves infláció mégis magasabb lenne a most becsült hat százaléknál, akkor az év végén az inflációkövető nyugdíjkiegészítés is garantált.

Szentkirályi Alexandra hozzátette: a kormány azzal is tisztában van, hogy a nyugdíjasoknak nagyon fontos a rezsicsökkentés, aminek köszönhetően Európában a magyar nyugdíjasok fizetik a legalacsonyabb gáz- és áramárat.

Jelezte: a kormány Brüsszellel emiatt is vitában áll, mert Brüsszel a rezsitámogatás eltörlésére akarja kényszeríteni.

Kijelentette: a kormány nem fogja hagyni, hogy “Brüsszel a magyar nyugdíjasokkal és családokkal fizettesse ki az elhibázott szankciók árát”.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Diákok készítették az idei advent kedvenceit: őrbódé és játszóházikó díszíti Csongrád főterét

cs3-szerkeszto

„Rajtunk múlik… és tesszük is” – könyvbemutatóval zárta 40 éves pályafutását Kádár Kata

cs3-szerkeszto

A DélKerTÉSZ nyerte az Év kertészete díjat a Portfolio Agrárszektor 2025 konferencián

cs3-szerkeszto

Mikulás-járás Szentesen: a 7-es és 8-as körzetben is megérkezik a Nagyszakállú!

cs3-szerkeszto

Szívből jövő kedvesség: újra vár a Mikulás-ház Csongrádon

cs3-szerkeszto

Csongrád óvónénijei évek óta varázsolnak karácsonyi csodát az önkormányzat épületébe

cs3-szerkeszto

Összefogásból született meg Csongrád első horgolt karácsonyfája

cs3-szerkeszto

Karácsony előtt 155 kormánytisztviselő adott vért, többek között Szentesen

cs3-szerkeszto

Büszkeség: szép sikereket értek el a szentesi Lajtha növendékei a szegedi gitárversenyen

cs3-szerkeszto