Kék Hírek Szentes

Brávó! Egy drogos, 38 éves tolvajt fogtak a szentesi rendőrök

Egy gáztűzhelyt is elvitt az a férfi Szentesen, aki ingatlanokba tört be sorozatban. Az ügyben nyomozás indult.

A megalapozott gyanú szerint egy férfi 2023 novemberében és decemberében több szentesi ingatlanba is betört, ahonnan elektronikai eszközöket és használati tárgyakat vitt el – számolt be a rendőrség. Emellett az egyik helyi üzlet elől egy kerékpárt is ellopott, és volt olyan épület is, ahová nem sikerült bejutnia, mivel megzavarták. Az adatgyűjtés során a rendőrök azonosítottak egy 38 éves, helybéli lakost, akiről kiderült, hogy kábítószer hatása alatt állt több bűncselekmény elkövetésekor is. Előállítását követően a nyomozók a Szentesi Rendőrkapitányságon hallgatták ki, tettét beismerte. Továbbá munkatársaink a kutatás során lefoglaltak egy eltűnt gáztűzhelyt is, amit a napokban visszaadtak jogos tulajdonosának.

Lopás bűntette és vétsége, lopás bűntett kísérlete, rongálás, valamint kábítószer birtoklásának vétsége miatt indult eljárás ellene.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Fokozott katonai jelenlétre és hanghatásokra kell készülni Szentes térségében

cs3-szerkeszto

Elismeréseket adtak át a szentesi műszaki ezred csapatünnepén

cs3-szerkeszto

Szentesi fiatal csatlakozott a csongrádi tűzoltókhoz – valóra vált Alekszandr álma

cs3-szerkeszto

Torday Henrietta javasolja, hogy kormányablakbusz települjön ki Szentes több pontjára

cs3-szerkeszto

A paralimpiára fókuszál a szentesi Sztanó György – Los Angeles a nagy cél

cs3-szerkeszto

Egy 32 éves férfi betört egy szentesi családi ház udvarára, néhány nap alatt elfogták a rendőrök

cs3-szerkeszto

Teherautó és személyautó ütközött a szentesi elkerülőn, lezárták az utat

cs3-szerkeszto

Kigyulladt egy elektromos kerékpár Szentesen

cs3-szerkeszto

Közel 40 év után nyugdíjba vonul a Horváth Mihály Gimnázium kiváló pedagógusa

cs3-szerkeszto