Sport

Verstappen rajt-cél győzelmet aratott az idényzárón

A már háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője rajt-cél győzelmet aratott a szezonzáró Forma-1-es Abu-Dzabi Nagydíjon vasárnap.

A 26 éves pilóta így ebben az idényben 22 futamból 19-et megnyert, ezzel rekordot állított fel, pályafutása során pedig ez volt az 54. sikere, amellyel harmadik az örökranglistán.

Verstappen mögött Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője zárta a második helyen az Abu-Dzabi Nagydíjat, amelyen a dobogó alsó fokára George Russell, a Mercedes brit pilótája állhatott fel.

A vasárnapi szezonzáró rajtja után a második helyről indult Leclerc nagy csatába kezdett Verstappennel az éllovas pozícióért, és a hollandok háromszoros világbajnokának többször is védekeznie kellett, ezt azonban hiba nélkül végrehajtotta, és az élen maradt. Mögötte sorrendben Leclerc, Oscar Piastri (McLaren), Lando Norris (McLaren), valamint Russell száguldott.

Néhány körrel később Norris feljött harmadiknak, majd a 15. körben kiállt kerékcserére, de a szerelők hibáztak, az abroncsváltás a szokásosnál lassabb volt, így a brit versenyző elveszítette a harmadik pozíciót. A vele együtt a boxba hajtó Russellnél ugyanis nagyon gyorsan dolgoztak a Mercedes szerelői, így előnyösebb helyzetbe került a dobogó alsó fokáért zajló csatában.

Az élről Verstappen a 17. körben döntött a kerékcsere mellett, Leclerc pedig egy körrel később hajtott a boxba új gumikért. Az élen így a holland világbajnok maradt, mögötte a Ferrari monacói versenyzője száguldott másodikként, majd Russell következett a sorrendben.

A 35. körben aztán Russell letudta a második kerékcseréjét, egy körrel később Leclerc is a boxban járt. Verstappen még kint maradt a pályán és csak a 44. körben hajtott a futam során másodszor a boxba.

A hajrához érve így Verstappen, Leclerc, Russell volt az első három helyen száguldók sorrendje, s ez a leintésig már nem változott. Ugyan a másik Red Bullt vezető mexikói Sergio Pérez a pályán feljött másodiknak – ebben az utolsó előtti körben Leclerc is segítette -, de mivel egy korábbi kisebb ütközésért öt másodperces időbüntetést kapott a versenybíráktól, végül negyedikként zárt.

A 2023-as idényben 22 versenyből 21-et a Red Bull nyert, kétszer ugyanis Pérezt intették le elsőként. Az egyetlen nem Red Bull-os futamgyőzelmet Carlos Sainz Jr., a Ferrari spanyol versenyzője aratta Szingapúrban.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

A szentesi és a csongrádi  vízilabda klub együttműködése  – Kis Gábor: Büszke vagyok, elindultunk!

kissferenc

Büszkeség: Negyedik a 4×200 méteres női gyorsváltó – Ugrai Panna óriásit hasított

cs3_szerk2

Óriási siker: világbajnoki döntőben Ugrai Panna

cs3_szerk2

Nemzetközi edzőtáborban készülnek a vízilabdások Csongrádon

cs3_szerk2

Éjszakai fociláz Derekegyházán – jön a IV. Szent István napi Éjszakai Focikupa!

cs3_szerk2

Jövő pénteken indul a jegyértékesítés az első vb-selejtezőre

cs3_szerk2

12. Nyíltvízi úszás Csongrádon, minden eddiginél többen álltak rajthoz a Holt-Tiszán

cs3_szerk2

Mindkét magyar csapat világbajnoki elődöntős!

kissferenc

Legyőzték férfi vízilabdásainak a horvát csapatot

kissferenc