Irsai Farkas László, színművész, az SZFE rendező szakos hallgatója, a szentesi Koszta József Múzeum igazgatója írását változtatás nélkül olvashatják.
AKINEK VAN FÜLE, HALLJA
Magukat zseninek kiáltó kritikusok, színházi esztéták (direkt a többes szám, hogy ne járjak bíróságokra) olyan verbalitással fröcskölnek – nemcsak most, a “Nemzetis” esés, zuhanás kapcsán, hanem mindenkor -, vita helyett direktívákat hirdetnek, források nélkül hazudgálnak össze-vissza, és mindegyik fércmondatukra lángoló éljenzés, pozitív kommentek hada érkezik, hogy minden, amit eddig tanultam, az egy távoli bolygónak mutatkozik, amely ismerethalmazoknak immáron minden jel szerint semmi, de semmi értelme. Így is lehet élni. Így lehet tudóskodni… (Szégyen.)
Magára adó kritikus, esztéta, állítólag egyetemi oktató (volt), hogyan mártózhat meg a sárban annyira, fekhelyét megosztva a szomszédos mangalicával (bár tréfli), hogy hazug, esszének sem mondható, veleje nélküli félinformációkból, pesti aluljárók, vagy az ecseri piac és a Garai tér csendjében bujkáló vírusok által fertőzött monológok alapján, szája szélén a krumplihéjak és kukoricacsutka darabok között életműveket alkotó, idegrendszerüket naponta daráló emberekről verdikteket állít úgy, hogy életében még nem állt színpadon, izzadság még nem csípte a szemét a vakító reflektoroktól, még nem ugrott be más szerepébe fél nap alatt, még nem írt olyat, ami maradandó lehetne, még nem tanított olyat, hogy nemzedékek beszélnének róla az iskolapadokban? (Ez jó mondat volt, terjedelemre is. Konrád György irigyelne – A látogató.) Ehelyett bizonyíthatóan tökmagozós, piaci stílusban kutatkszik, elemez, nyomoz, revizorkodik… (Akinek van füle, hallja…)
Ha Ő a revizor, és szemüvege homályos optikáján világokat akar alkotni, akkor az éljenző tábora bizony még a nyolc napi járóföldet negyven évig fogja gyalulni a sivatagban… Csak becsapják magukat: A vezető nem kiválasztott, nem Mózes. És nincs Kánaán. Amit akarnak, az a hazugok aljas univerzuma, a Péter Gáborok színházi világa…
- Hirdetés -