Vélemény

András: Elfogyott a levegő a polgármester körül

Figyelemmel követem szeretett városunk, Szentes közéletét, politikai eseményeit. Megmondom őszintén, lokálpatriótaként sajnálattal látom, hogy Szabó Zoltán polgármester azt sem tudja, mit csinál, kapkod, és szépen lassan leesik neki, hogy ennyi volt.

Fejetlenül próbál kapaszkodni mindenbe, gyerekekkel kampányol, idősekhez járkál, fotóztatja magát, próbál jófejnek tűnni. A valóság azonban az, hogy egyre többen látják, látjuk, mi szentesiek, hogy egy tehetségtelen senki.

Már a kínaiakkal is összeborulna, csak hogy valahonnan egy kis pozitív megerősítést kapjon. Összeveszik még a sajátjaival is, és nárcisztikusan ragaszkodik magához. Márki-Zay Péter jut róla eszembe, aki ugyancsak egy elszabadult hajóágyúként rombol. Tudjuk, hogy önfejű és senkire nem hallgat, de azt nehezen hiszem, hogy még a családja sem szól neki, hogy rohadt gáz, amit csinál.

Lezülleszti szentest, mi pedig isszuk a levét. Reméljük, már nem sokáig.

Üdv.: András



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Forgács István: Anulu-kormány

cs3-szerkeszto

Szabó Gergő: morzsolódnak szét a hosszú idő alatt felépített diplomáciai kapcsolatok, külföldről csak röhögnek rajtunk

cs3-szerkeszto

Dúró Dóra: Magyar Péter az összes rendszerváltás utáni miniszterelnököt alulmúlja

cs3-szerkeszto

Záborszky Péter: A vagyonadó végleg ki fogja nyírni a már haldokló magyar startup és közepes vállalkozói életet

cs3-szerkeszto

Stefan Streit: Visszalép őseim szeretett hazája 50 évet

cs3-szerkeszto

Ábrahám Róbert: Döbbenet! Rátámadt az egyházra is, ahogy nagy elődei is tették

cs3-szerkeszto

Dócs Dávid: Nem a telefonos rablás a legnagyobb gond Magyar Péterrel

cs3-szerkeszto

Hajnal Gyöngyi: Kisember a Vatikánban járt

cs3-szerkeszto

Stefan Streit: a “mindenhez is értő” főnök a sportokba is bele pancsol

cs3-szerkeszto