Térség

Szentes, Csongrád és Kistelek környékén is be kell zárni a baromfikat!

Fokozott madárinfluenza-veszély miatt a kereskedelmi célból tartott baromfik kötelező zártan tartását rendelte el a magas kockázatú területeken Pásztor Szabolcs országos főállatorvos – közölte a a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

Az országos főállatorvos határozata Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyét érinti. Ezeken a területeken valamennyi kereskedelmi célból tartott baromfiállományt zárt épületben kell tartani, amennyiben az állatok kifutója felülről és oldalról nem védett megfelelő erősségű madárhálóval.

A magas kockázatú vármegyék úgynevezett háztáji állományainál csak a fedetten etetés és itatás kötelező. Azonban minden állattartó érdeke, hogy csökkentse a vadmadarakkal történő közvetlen vagy közvetett érintkezés kockázatát, ezért a háztáji állományokat is ajánlott zártan tartani.

Arra is kitértek, hogy Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád és Békés vármegye területén még érvényben van a vízibaromfik vágóhídra szállítás előtti kötelező laboratóriumi vizsgálata.

Az országos főállatorvos határozata és a madárinfluenzára vonatkozó aktuális információk elérhetők a https://portal.nebih.gov.hu/madarinfluenza oldalon – olvasható a Nébih közleményében.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Bárkányi Bence köbméterben méri az ingatlanjai méretét

cs3-szerkeszto

Baranyi László: Bármely folyó árad is, az árhullám bizonyos idő után levonul!

cs3-szerkeszto

Igazi strandidő jön: közel 30 fok és napsütés vár ránk a pünkösdi hétvégén

cs3-szerkeszto

Segítsünk egy beteg kisfiún és családján!

cs3-szerkeszto

Halálos baleset történt Szegeden

cs3-szerkeszto

Bíróság előtt a Facebookon fenyegetőző férfi

cs3-szerkeszto

Tudománnyal az elsivatagosodás ellen: Az SZTE kutatói úttörő megoldást kínálnak a vízhiány enyhítésére a Dél-Alföldön

cs3-szerkeszto

Szabó István: A választók a nyugalomról és a jövőről döntenek + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence lett Csongrád 03 új országgyűlési képviselője

cs3-szerkeszto