Csongrád

Fejlesztik a Csongrádi Batsányi János Gimnázium és Kollégium diáklaborját

A Nemzeti Kutatásfejlesztési és Innovációs Alap támogatásával fejlesztik négy középiskola diáklaborját Szegeden, Hódmezővásárhelyen és Csongrádon – tájékoztatott Plesovszkiné Ujfaluczki Judit, a Szegedi Tankerületi Központ vezetője.

A 2025 májusára befejeződő projekt költségvetése több mint 170 millió forint.

A Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnáziumban, a Szegedi Tudományegyetem Gyakorló Gimnáziumban és Általános Iskolában, a hódmezővásárhelyi Németh László Gimnáziumban, Általános Iskolában, valamint a Csongrádi Batsányi János Gimnáziumban és Kollégiumban már évek óta működnek diáklaborok. A pályázati támogatásnak köszönhetően bővítik ezek eszközparkját és laborfelszereléseit mintegy 142 millió forintból.

A projekt során a diáklaborokkal rendelkező intézmények a 7-13. évfolyamos diákok számára biztosítanak helyet és lehetőséget a kutatómunkára, megadva nekik a szükséges szakmai, módszertani és infrastrukturális hátteret.

A középiskolák diákjai mellett a régió általános iskolás tanulói számára is megnyílik a lehetőség arra, hogy a fejlesztett laborokban kísérleteket végezzenek, így közelebb kerüljenek a természettudományos gondolkodáshoz, valamint bekapcsolódjanak innovatív programjaik megvalósításába.

A projekt része – együttműködve a Magyarországi Diáklaborok Egyesületével – a pedagógusok továbbképzése is, ők rendezvényeken, nemzetközi projektekben és képzéseken vesznek részt.


- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Indul az advent Csongrádon, útlezárásokra kell készülni!

Szabó Viktor

Brilliroztak a csongrádi lányok a spanyol FitKid Európa Kupán

Szabó Viktor

Rovarhotel várja a bogarakat a csongrádi Fő Utcai Platánfa Óvodában

Szabó Viktor

Két biciklit is lopott, 5 ezerért adta el az egyiket

Szabó Viktor

Baleset történt Csongrádon! + FOTÓK!

Szabó Viktor

Se Szentesen, se Csongrádon nem lesznek nyitva az egyik üzletlánc boltjai 24-én

Szabó Viktor

Mától érkeznek a szentesi, csongrádi és kisteleki szépkorúaknak is az emelt összegű nyugdíjak

Szabó Viktor

Óriási büszkeség! Elismerést kapott a szentesi Zsoldos és a csongrádi Sághy pedagógusa

Szabó Viktor

Égett egy családi ház Csongrádon + FOTÓK!

Szabó Viktor

Honlapunk megfelelő működéséhez „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, Ön bármikor módosíthatja ezeket a beállításokat a böngészőjében. Elfogadom Olvasd tovább