Csongrád

A csongrádi Uneksia zenekar Európa kapujában

Hatalmas siker kapujában áll egy csongrádi zenekar, akik Európa több országában is lehetőséget kaptak megmutatni tehettségüket.

2010-ben állt össze pár csongrádi fiatal, akikben közös volt az elhatározás, hogy zenekart alapítsanak. Az elgondolást egyfajta „garázszenélés” követte, amely hozta magával a stílust a nevet és az elhivatottságot, de a falakon kívül még nem tudtak érvényesülni, hiszen az énekes Gyöngyössy Orsinak eközben 3 gyönyörű kislánya született. A hit és a motiváció azonban ennyi idő után sem tűnt el, így jöhetett a folytatás. 2017-ben megalakult az Uneksia zenekar, amelynek jelentése: vágyálom. Gyöngyössy Orsi az együttes énekese a kezdetekről mesélt.

„Amikor eldöntöttük, hogy megalakulunk, ezt a zenei stílust megmondom őszintén, nem igazán ismertem, de mindig is volt bennem egy késztetés a zene iránt, és nem mellesleg Csongrádon kórusban is énekeltem már akkor. A Tribute Band ötlete nem tőlem ered, de azonnal vevő voltam rá, bár 4 évet kellett várni az indulással. A Nightwish egy finn zenekar, akik a metál zenét ötvözik a szimfonikus hangzással, ami nagyon egyedi és különleges. Szerencsés egybeesés, hogy ez mindannyiunkat elbűvölt, és nem volt kérdés, hogy ezt a zenét fogjuk játszani. Az első időszakban nem számoltunk azzal, hogy nagyon nehéz a hangszeres zenei követés és az éneket illetően, is adódtak kihívások. Szinte mindig rekedt voltam, de ez már a múlté” – tudtuk meg Orsitól.

A jelenlegi felállásban Gyöngyössy Orsi szólóénekes, míg a testvére Gyöngyössy Géza, korábban a Reflex együttes oszlopos tagja, billentyűn játszik, Takács Gábor basszusgitáron, Vastag Ferenc szólógitár, míg Kornfeld László a dobokat szólaltatja meg. A vágyálom valóra vált, és az 5 tagú zenekar egyre több rajongót vont maga köré a különleges hangzással és zenei stílussal.

-„Mi nem a közönséget vettük célba a kezdeti időszakban. Egyszerűen imádjuk ezt a zenét és egyfajta örömzenélés volt minden egyes fellépésünk. Azt gondolom, hogy a hallgatóság tudott ezzel azonosulni, és egyre több rajongónk lett. Sokat fejlődtünk, bár több hónapot vesz igénybe egy-egy szám betanulása, hogy azt teljes átéléssel és élőben is hibátlanul a színpadra tudjuk vinni. 27 szerzemény alkotja a repertoárunkat, és szerencsére még van mit tanulni”- meséli Orsi mosolyogva.

A lelkesedés és az egyediség igen hamar szárnyra kapott, így az ország minden nagyobb klubjában felléptek már, és eljött az ideje, hogy kicsit messzebbre is eljussanak.

-„2024-re Hollandiába is kaptunk meghívást, ami azért óriási lehetőség, mert most érezzük azt, hogy a mi igazi álmunk kezd valóra válni. Ez azt is jelenti, hogy kezdjük feszegetni a saját határainkat és bár eddig soha sem jutott idő arra, hogy saját szerzeménnyel is a közönség elé álljunk, már ennek is eljött az ideje. Vannak saját dalaink, de annyira elvitt bennünket sok fellépés és a próbák, hogy nem jutottunk el a kidolgozásig. Ha lehet egy üzenetem a közönség felé, akkor csak azt tudom mondani, hogy meg kell hallgatni minket élőben, mert az élő zenét semmi sem pótolja. Fontos számunkra, hogy minél többen megismerjék ezt a fantasztikus és egyedi stílust, amit mi képviselünk. Így tudjuk igazán átadni azt az érzést, amit a fellépéseken átélünk. Csak a zene, és annak az ereje visz minket, ami hihetetlen energiákat ad a hétköznapokra.”

Sajnos Csongrádon még nem mutatkozhattak be, úgyhogy hajrá, koncert- és/vagy, rendezvényszervezők, rajtatok a sor!



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Vért adtak a csongrádi Sághy diákjai

Szabó Viktor

NYEREMÉNYJÁTÉK! Megnyitja kapuit a Brunnbauer Állatsimogató

Szabó Viktor

Elindult a Csongrádi konzultáció

Szabó Viktor

Égett egy személyautó Csongrádon

Szabó Viktor

Újabb rangos elismerést zsebelt be a csongrádi fotós

Szabó Viktor

Újabb gyöngyszem került elő Gyurcsány csongrádi jelöltjéről

Szabó Viktor

Szúnyoggyérítés lesz Csongrádon

Szabó Viktor

A DK „biszbasszárusa” bejelentkezett „polgi jelöltnek” Csongrádon

Szabó Viktor

Leung Ting Wingtsun Kungfu iskola indul Csongrádon

Szabó Viktor