Szentes

Olvasóink: Mi ez az igénytelenség Szentesen?

Derékig erő, táblát eltakaró gaz, elszáradt, veszélyes fák, és járhatatlan járdák. Többek között ezekre panaszkodnak olvasóink, miközben azt a kérdést teszik fel, hogyan jutott idáig Szentes?!

Nem is olyan régen írtunk arról, hogy Szentest ellepi a gaz. Cikkünk megjelenése után olvasóink elárasztottak minket fotókkal, levelekkel, amikben azt boncolgatják, hogy mi okozza a város igénytelenségét. „Elindultunk lefelé a lejtőn, de remélem még időben észbe kapnak azok, akiknek dolga lenne ezt a mocskot felszámolni!” – írja például Ákos.

A csatolt fotókon pedig jól látszik, hogy nem a levegőbe beszélnek a lakosok. A Széchenyi-ligetben vastag, elkorhadt rönkök hevernek a parkban. Ott, ahol naponta többen is sportolnak, sétálnak. Csak a szerencsének köszönhető, hogy az ágak nem valaki fejére estek. Erre azonban továbbra is meg van az esély, ugyanis több olyan fa is található a Ligetben, ami egyértelműen beteg és/vagy teljesen kiszáradt már.

Kisérből is kaptunk képeket, melyek az ottani állapotokról tesznek tanúbizonyságot. A gaztól alig látni a STOP táblát, a helyi kút szinte ki sem látszik az elburjánzott aljnövényzettől, az összegyűjtött zöld hulladék pedig ott rothad az utcán.

Olvasóink reményüket fejezik ki, hogy a nyilvánosság hatására végre intézkedik az önkormányzat, és elkezdik rendbe tenni a települést.

Ha TE is láttál valami érdekeset, bosszantót, király dolgot, szépet, írd meg nekünk a szerkesztoseg@cs3.hu-ra, vagy Facebook üzenetben!


- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Rendhagyó pénzügyóra Budapesten – A Pénzmúzeumban járt a szentesi Boros 11.b osztálya

cs3-szerkeszto

Simicskó István Szentesen: a biztonság az elsődleges szempont!

cs3-szerkeszto

Kivágtak egy nagy fát Szentesen

cs3-szerkeszto

Havas kaland és közösségi élmény – Sítáborban jártak a szentesi diákok

cs3-szerkeszto

Rákász Béla kemény szavakkal reagált a szentesi momentumos plakátkiállításra + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Szabó István: Mi már a kezdetektől a béke pártján állunk, és nem engedjük, hogy belerángassák Magyarországot a vérontásba! + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Miniszteri elismerő oklevelet kapott a szentesi Boros oktatója

cs3-szerkeszto

A gazdák védelme és a magyar érdekek kerültek középpontba a szentesi agrárfórumon

cs3-szerkeszto

Szénászky Zsolt: Szabó István ember az emberek között + VIDEÓK!

cs3-szerkeszto