Szentes

Együttműködési megállapodást kötött a Pollák és a Legrand

Szerda délelőtt ünnepélyes keretek között aláírták azt a megállapodást, amely alapján egy hosszútávú együttműködés alakult ki a Legrand Zrt. és a Hódmezővásárhelyi SZC Szentesi Pollák Antal Technikum között.

Az együttműködés célja, hogy a jövő, és a már végzett Elektronika és elektrotechnika ágazat szakemberei számára kézzelfogható és valódi értéket jelentő program, gyakorlati képzési, versenyfelkészítési helyszín álljon rendelkezésre, amely lehetővé teszi számukra a fejlődést annak érdekében, hogy a mai kor és a ma még nem is látható jövőbeli kihívásoknak megfelelő felkészítést kapjanak – írják a HSZC oldalán.

A Pollákban létrehoznak egy HSZC – Legrand oktató és versenyfelkészítő termet a fenti célok technikai hátterének biztosítása érdekében. Az így létrehozott bázist a Hódmezővásárhelyi SZC Szentesi Pollák Antal Technikum és a Hódmezővásárhelyi SZC Szentesi Zsoldos Ferenc Technikum diákjai, végzett tanulói, illetve a Legrand Magyarország Zrt. partnerei, munkatársai előzetesen egyeztett terv alapján használjak az iskolák tanórarend szerinti, versenyfelkészítési, illetve a Legrand Magyarország Zrt. oktatási tervei alapján.

Az ünnepélyes aláíráskor Kincses Tímea, a HSZC főigazgatója elmondta, hogy egy mérföldkőhöz érkezett a Pollák. Az iskola mindig kiváló szakembereket képzett, azonban a folyton változó világ újabb és újabb kihívások elé állítja az intézményt, amelyekhez rendre sikerrel alkalmazkodik. Ezt bizonyítja az is, hogy a TOP100 szakképző intézmények közé került a Pollák, valamint az elmúlt tanévben megannyi kiváló versenyhelyezést értek el a diákok. A főigazgató hozzátette, hogy a kiváló szakemberek képzéséhez elengedhetetlen a motivált diák, a felkészült oktató, és a megfelelő infrastruktúra – ami a Pollákban az elmúlt években folyamatosan fejlődött –, valamint elengedhetetlenek az olyan kiváló duális partnerek, mint amilyen a Legrand Zrt.

Károlyi László, a Legrand Magyarország Zrt. vezérigazgatója beszédében kitért arra, hogy a vállalat már hosszú évek óta támogatja a szakképzést. Meggyőződésük, hogy versenyképes országhoz versenyképes szakemberekre van szükség, akik oktatásáért mindent meg kell tenni. „Manapság a digitalizáció nem egy lehetőség egy vállalat, egy ország, egy intézmény számára, hanem elvárás. Mi emberek ugyanazok maradtunk, de a körülöttük lévő technológia változik, amit meg kell tanulnunk, hogy versenyképesek tudjunk maradni” – fogalmazott a vezérigazgató. Károlyi László hozzátette, hogy olyan tudást szeretnének megosztani a jövő szakembereivel, amelynek birtokában egyrészt felkészítik a tanulókat az életre és a szakmára, másrészt a versenyeken is kiváló eredményeket érhetnek majd el.

A megállapodás értelmében egy KNX labor kialakítására kerül sor, körülbelül 10 millió forint értékben.

Forrás, fotók: hszc.hu



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Több mint száz alkalommal adhatott el drogot egy 33 éves szentesi férfi

cs3-szerkeszto

Két autó is az árokban kötött ki Szentes és Fábiánsebestyén között

cs3-szerkeszto

A görögök legyőzésével döntős a magyar válogatott

cs3-szerkeszto

Jubileumi hálaadásra hívja a házaspárokat Zsadányi József szentesi plébános 

cs3-szerkeszto

Pénteken vesznek búcsút Szentes egykori alpolgármesterétől

cs3-szerkeszto

Az izraeliek elleni győzelemmel elődöntős a magyar válogatott – ma sem maradtunk szentesi gól nélkül

cs3-szerkeszto

Drogprevenció és online biztonság a középpontban – Szentesen járt a Vármegyejáró 3.0

cs3-szerkeszto

Úton vannak Csongrádra, Szentesre, Kistelekre és a térségbe a gólyák Afrikából

cs3-szerkeszto

Nemzetközi amatőr színházi fesztivált rendeznek Szentesen

cs3-szerkeszto