Szentes

8 hónapos terhesen veszett nyoma a 15 éves szentesi születésű lánynak

Újra eltűnt a mindössze 15 éves Benkő Szimonetta, ezúttal azonban már nem egyedül. A mindössze 15 éves lány babát vár, már csak egy hónap van hátra a szülésig.

Újra eltűnés miatt körözi a rendőrség a 15 éves Benkő Szimonettát, aki nem először szökött meg. Tavaly az akkor még kiskorú lány az intézetből lépett meg több ízben is. Az elmúlt hónapokban nem lehetett hallani felőle, most azonban újra eltűnt. Ezúttal már kisbabájával, a lány ugyanis 8 hónapos terhes – írja a Bors.

Már legalább ötödjére tűnt el

Benkő Szimonetta tavaly október elsején tűnt el először szegedi tartózkodási helyéről, ami egy intézet volt. A mindössze 14 éves kislányt édesapja nevelte, miután édesanyja otthagyta családjukat, amikor Szimonetta még csak két éves volt. A lányt pár nap múlva baksi barátja szüleinek padlásán találták meg, és visszavitték az intézetbe, de hamarosan újra eltűnt onnan. Negyedik eltűnése után testvére, a Hollandiában élő Alexandra mesélt a Ripostnak félelmeiről és a történtekről. A nővér akkor azt mondta, testvérét mindegyik eltűnése után ugyanannál a baksi családnál találták meg. Szimonetta vélhetően szerelmes lett a fiúba, ezért szökött meg újra és újra, az aggódó testvér szerint azonban húgát prostitúcióra akarta kényszeríteni a baksi család. A Hollandiában élő lány akkor azt állította a lapnak, hogy amikor keresni merte a húgát, halálos fenyegetéseket kapott a fiú családjától. Egy biztos, a testvér már ekkor beszélt arról, hogy a pletykák szerint húga terhes lett. „Nem hagylak, nem hagyom, hogy bajod essen és idegenek irányítsák az életed! Nem leszel kiszolgáltatva egy olyan családnak, akik nem tudják, mi az a feltétel nélküli szeretet. Neked élned kell! Nem adom fel! Küzdök érted és azért, hogy boldogan élj!” – írta akkor a testvére.

Fontos, hogy sürgősen előkerüljön

Szimonettát ezután megtalálta a rendőrség, és az elmúlt hónapokba úgy tűnt, hogy rendeződött a kislány sora. Most újra felkerült a rendőrség oldalára körözési adatlapja, amiből az is kiderült, hogy a lány valóban terhes, ráadásul már 8 hónapos, ezúttal úgy szökött meg az intézetből. Éppen ezért lenne fontos, hogy Szimonetta előkerüljön, hiszen a szülés a stressz vagy izgalom miatt akár be is indulhat nála. A lány körözési adatlapját ide kattintva tudod megnézni.

Benkő Szimonetta Cintia 162 centiméter magas, vékony testalkatú. Haja barna, hosszú, lefele világosodó, szeme szintén barna. A rendőrség kéri, hogy aki a képen látható lány jelenlegi tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen bármelyik rendőri szervnél. Telefonon a névtelenség megőrzése mellett bejelentés tehető a Makói Rendőrkapitányságnál, továbbá a 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöldszámán, valamint a 112-es központi segélyhívó telefonszámon.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Párbeszédet javasolt a közönség és a Tóth József Színház között Torday Henrietta 

cs3_szerk2

Felgyúltak az ünnepi fények Szentesen – Fotók + videó!

cs3_szerk2

Saját kedvesét tüntette ki Szentes polgármestere, százezreket tett ezzel a családi kasszába

cs3_szerk2

Baleset Szentes közelében

cs3_szerk2

Adóemeléseket szavazott meg a Jövőnk Szentes frakciója

cs3_szerk2

Teljes hírzárlat a szentesi szabadságmegváltások körül

cs3_szerk2

Szentes kapta az Agrárminisztérium elismerését

cs3_szerk2

Szakmák lepték el a Gödör területét Szentesen + VIDEÓ! + GALÉRIA!

cs3_szerk2

Megújult a szentesi Műszaki Ezred Egészségügyi Központja

cs3_szerk2