Csongrád Sport

Ismét jól szerepeltek a csongrádiak az Országos Pályakerékpáros Diákolimpián és Mountain Bike-ban, Tamásiban

Június elején több országos kerékpáros verseny volt Tamásiban, különféle szakágakban és rendezőkkel.

A Körös-toroki Oxigénfalók G-Teamje, azaz a Giricz-testvérek nyaralása pont erre az időszakra esett – a viszonylag közeli Balatonnál. Az ebből is fakadó logisztikai kihívásokat leküzdve többen két igen eltérő bicajos versenyen indultak és ragyogó eredményeket értek el.

A Pályakerékpáros Diákolimpiát nem véletlen csak néhány hete írták ki, mint kiderült sajátosan összevegyítették az Országos Bajnoksággal is, így hajnali kelés és korai érkezés után mégiscsak a délutáni hőségben kellett küzdeniük a csongrádiaknak.

A forró “betonteknőben” – azaz 387m hosszú körpályán, gyakorlatilag egyéni időfutamokban a következő eredmények születtek:

Giricz Joel U11B 200m I. hely, 500m II.hely. Giricz Benjámin U13B II. hely 200, 500 és 1000m-en is. Giricz Gábriel U15B 200m V. hely, 500m V.hely, 1000m IV.hely.

Giricz Abigél WU17B I. hely 200, 500 és 1000m-en is. Giricz Balázs U19B I. hely 200, 500 és 1000m-en is.

Pár nappal később már barátságosabb környezetben, más szervezésben, a Lovarda területén az XX. Tamási Bringakupa 4. fordulója zajlott, ami egy amatőr tömegrajtos Mountain Bike verseny. Itt a legfiatalabb Oxigénfaló, Giricz Angéla I. helyezést ért el U9-ben, Joel III. lett U11-ben, Benjámin U13-ban pedig az aranyérmet gyűjtötte be. 

A legizgalmasabb futam az U15 korosztályé volt: erős rajt után az első 4 bicajos között az első körben kemény, az 5. körig óvatos taktikus, majd a 6-ban meglepő helycserékkel tarkított versenyben Gábriel végül az ezüstérmet nyerte meg.

Köszönjük a támogatást, Csongrád Városának, az Új Bárka Egyesületnek, Hegyi András bácsinak (szállás), Giricz Abigélnek (monti, fotó+videók).

A versenyeken szerzett élményekről bővebb, profibb kép (Vígh Attila), s majd videóanyaggal a Körös-toroki Oxigénfalók Kerékpáros Team lapjain találkozhatnak az érdeklődők:

http://www.KTOF.team, facebookon: https://www.facebook.com/korostorokioxigenfalok



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Három csongrádi iskola is arany minősítést szerzett az Aktív Iskola Programban

cs3-szerkeszto

Szentesi fiatal csatlakozott a csongrádi tűzoltókhoz – valóra vált Alekszandr álma

cs3-szerkeszto

A paralimpiára fókuszál a szentesi Sztanó György – Los Angeles a nagy cél

cs3-szerkeszto

A Bölcső Nagycsaládosok Csongrádi Egyesülete is részt vett a Kárpát-medencei Magyar Családok Találkozóján

cs3-szerkeszto

Világranglista-vezetőként lett Európa-bajnok a csongrádi kötődésű Kovács Marcell

cs3-szerkeszto

Hamarosan elkészül Kistelek új pumpapályája

cs3-szerkeszto

Játékosokat keres a Csongrádi-Tiszapart Sport Egyesület

cs3-szerkeszto

Rekordszámú nevező és 800 ezer forintos adomány a FireCross csongrádi fordulóján

cs3-szerkeszto

Újra meghirdették Csongrádon a Tiszta udvar, rendes ház programot

cs3-szerkeszto