Csongrád

Új vezetők a Csongrádi Gyógyfürdő és Uszoda élén

Az új csapat augusztus közepétől ragadja meg a gyeplőt, és kezdik meg a közös munkát annak érdekében, hogy a fürdő még magasabb színvonallal tudja kiszolgálni vendégeit.

Ádám Erika, a fürdőt is üzemeltető Csongrádi Közmű Szolgáltató Kft. ügyvezetője tájékoztatása szerint a Csongrádi Gyógyfürdő és Uszoda élére Szűcs Szabolcs Gábor kerül, aki komoly szakmai múlttal rendelkezik.

Eddigi pályafutása során vezette többek között a hódmezővásárhelyi Török Sándor Strandfürdőt, a Gyarmati Dezső Sportuszodát és dolgozott Gyopároson, Szentesen és Szegeden uszodavezetőként.

Munkáját segíteni fogják, mint szakmai vezetők: Szremkó Krisztina olimpikon, akit vízilabda edzőként és úszásoktatóként ismerhettünk és Szarvas Milán, aki úszómesterként dolgozott már hét éve az uszodánkban. 

Gratulálunk, és eredményes munkát kívánunk!


- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Figyelem, autósok! Változik a forgalmi rend és a temetők nyitvatartása Csongrádon

cs3-szerkeszto

Büntetőeljárás indult Bárkányi Bence tiszás országgyűlési képviselő kabinetfőnöke ellen

cs3-szerkeszto

Új járda épül a csongrádi Gézengúz Óvodánál, és a kerékpártárolót is lecserélik!

cs3-szerkeszto

Fellökött egy motorost, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott Csongrádon – vádat emeltek az autós ellen

cs3-szerkeszto

Két évig tartó távvezeték-építés kezdődik, Csongrádon kártérítés is járhat az érintett földtulajdonosoknak

cs3-szerkeszto

Gyász: elhunyt Nagypál Sándor, Csongrád egykori önkormányzati képviselője

cs3-szerkeszto

Látványos daruzással emelték helyére a tetőszerkezetet – jól halad a csongrádi sportmedence fedése

cs3-szerkeszto

Csongrádról Lengyelországba viszi a magyar dallamokat a Seres Family Zenekar

cs3-szerkeszto

Összefogtak a négylábúakért a csongrádi óvodások – rengeteg adomány gyűlt össze a menhely lakóinak

cs3-szerkeszto