Csongrád

Csongrádon készülnek az ország legszebb mézeskalácsai

Idén is megrendezték a Grillázs és Mézeskalács Majálist, ahol a csongrádi Bak Szilvia elsöprő győzelmet aratott, hiszen az első helyezés mellé, megkapta a vándorkupát is egyben.

13. alkalommal rendezték meg Lajosmizsén a Grillázs és Mézeskalács Majálist, ami minden évben egy adott téma köré épül, és idén a virágoké volt a főszerep. A versenyzők fantáziájára és kreativitására van bízva, hogy milyen alkotást készítenek. Közel százan neveztek be, és elképesztő kreációkat láthatott a 4 tagú zsűri. Az értékelésnél fontos szempont a tészta textúrája, a glazúr, a minták kidolgozottsága, és persze, hogy mennyire precíz az illesztés. A bírálók a látványt értékelik, ezeket a finomságokat nem kóstolják meg.

A csongrádi Bak Szilvia már 6 éve van a legjobbak között ezen a megmérettetésen. A 2023-as értékelés nem várt eredményt hozott számára. Szilvi jó pár évvel ezelőtt gondolt arra, hogy karácsonyi ajándékként mézeskalácsokat készít.  A következő évben már várta a család, hogy ismét kaphassanak a korábbi finomságokból, így szeretett bele a mézeskalács készítésébe. Két év kellett hozzá, és egyre többen kértek az ízletes süteményekből, különféle alkalmakra, amelyek annyira népszerűek lettek Csongrádon, hogy kisebb vállalkozást is indított.

„6 éve van mézeskalács kategória is ezen az országos értékelő versenyen. Három kategóriában lehetett nevezni, ezek a síkban díszített minta, a térbeli 3D forma és a gyerek kategória. A térbeli formát választottam. A virágok téma kapcsán először a tavasz tündér és a mesék világa jutott az eszembe, így maradtam ennél az elképzelésnél” – mesélte Szilvia.

Az eredményhirdetésen minden résztvevő kap oklevelet és kihirdetik a kategóriák helyezettjeit. Ezek után egy abszolút győztest választanak, aki minden szempontból a legeredményesebb ezen a megmérettetésen. Az idei versenyen a csongrádi Bak Szilvia elsöprő győzelmet aratott, hiszen az első helyezés mellé, megkapta a vándorkupát is egyben.

„Mindig kiváló értékeléseket kaptam, hiszen amióta van ez a kategória elindulok a versenyeken. Álmomban sem gondoltam volna, hogy egyszer egy ilyen fantasztikus elismerésben lesz részem. Nem is tudom, mit mondjak. Amatőr vagyok, mindent autodidakta módon tanultam meg. A szobám egyik kis szegletében alakítottam ki a műhelyem, és ha valami eszembe jut, megcsinálom. Nekem ez a hobbim, és ebben lettem sikeres. Éppen ezért nagy elismerés ez számomra, hiszen most már tudom, mire vagyok képes, és amiben hittem és szeretettel csináltam szakmailag is elismert lett. Köszönettel tartozom azoknak, akik támogattak, elvittek az első versenyekre, és biztattak, hogy ott a helyem a legjobbak között” – mondta el a mézeskalácskészítő.

A vándorkupát minden évben az abszolút győztes kaphatja meg, amelyet ha 3 alkalommal egymás után elnyer valaki, örökös őrzője lehet. Ez eddig még senkinek sem sikerült. Adott az újabb kihívás, hiszen Szilvi magasra tette a mércét, de ezzel az elhivatottsággal és mérhetetlen alázattal, amivel a csongrádi hölgy rendelkezik, minden megtörténhet. Az újabb versenyre még egy évet várni kell, de a kupa addig is Csongrádon marad.

Gratulálunk Szilvia, elképesztően büszkék vagyunk!



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

XIV. Sárkányos Pünkösd Csongrádon – Újra vízre szállnak a csapatok!

cs3-szerkeszto

Zajlik az éves karbantartás a csongrádi uszodában

cs3-szerkeszto

„Stelázsi” ami több mint egy tankonyha – Önálló életre nevelés Csongrádon a Kisréti Otthonban

cs3-szerkeszto

A sakk összekötötte a világgal – a csongrádi Nagy Noémi 30 évesen a „nemzetközi elitben”

cs3-szerkeszto

35 éves fennállását ünnepelte a Bölcső Nagycsaládosok Csongrádi Egyesülete

cs3-szerkeszto

70 felett is világszinten versenyez Tari László, akinek a víz az élete és nem engedi el soha

cs3-szerkeszto

Van jövő, ha akarsz tenni érte – A csongrádi Gulyás Norbi álma már valósággá vált

cs3-szerkeszto

Laczkó Zsolt: Egyszerűen senkik vagytok!

cs3-szerkeszto

Dr. Bugyi István Emlékéremmel ismerték el dr. Badó Csaba több évtizedes munkáját

cs3-szerkeszto