Csongrád

Lángokban állnak Csongrád testvértelepülései

Ez már háború! Hetek óta randalíroznak a migránsok Franciaországban, aminek már Csongrád testvértelepülései, a AGD településszövetség tagjai is a kárát látták. Az illegális bevándorlók gyújtogattak, és még egy buszt is elloptak Couzeix településről számolt be a helyi sajtó.

A településszövetség Limusin megyében található, amely Franciaország egyik természeti kincsekben, változatos tájakban, középkori kastélyokban és várakban leggazdagabb tájegysége. A megye székhelye, Limoge pedig a legnagyobb és legszebb francia városok egyike. Csongrád testvérvárosai, a AGD településszövetség tagjai a béke szigete voltak, ám ez a gyönyörű kis ékszerdoboz (is) megváltozott. Mára a lakói félelemmel fekszenek be az ágyaikba, és csak remélni tudják, hogy úgy kelnek fel, hogy béke honol az utcákon.

Az illegális bevándorlók ugyanis fenekestül forgatták fel a környék településeinek életét. Június utolsó napjaiban törtek, zúztak, gyújtogattak a migránsok, a helyiek pedig teljes félelemben élik napjaikat. Még a rendőrség épülete sem volt biztonságban, hiszen Molotov-koktélokkal támadtak a hivatalos szervekre. Egy helyi rendőr azt nyilatkozta az újságíróknak, hogy szerencsére az ablakon lévő védőrács megvédte őket a komolyabb problémától.

A migránsok még egy buszt is elloptak Couzeix egyik depójából, majd felgyújtották azt. Egy kamionsofőr is áldozattá vált, akit kilépve a jármű kabinjából, megvertek a zavargók, a kamiont pedig szintén felgyújtották.

Látva a tomboló hordát, Emile Roger Lombertie, Limoge polgármestere további 80 rendőrt kért a környékre, hogy fent tudják tartani a biztonságot.

A migránsok egy búvárfelszereléssel foglalkozó üzletet is megrongáltak, ami mindössze február óta működik a jelenlegi helyén. Betörték az ablakokat és felfeszítették az ajtókat. “Felszerelést és készpénzt loptak, de többnyire csak rongálni, törni-zúzni akartak – mondta a bolt vezetője.

„Mikor reggel 8-kor elindultam dolgozni, mindenhol a rongálás és az erőszak nyomait láttam. Törött üvegek, kiégett buszok, autók. Ez megy egész Franciaországban, és sajnos Limoge-t sem kímélték” – nyilatkozta egy helyi fiatal.  



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Augusztus 20-tól Csongrádon is kapható az ország tortája

cs3_szerk2

Egy hónap alatt hat bűncselekményt követett el egy csongrádi férfi

cs3_szerk2

Mutatjuk a csongrádi Szent István napi ünnepség programját!

cs3_szerk2

Makk Marci Egészség- és Sportnap volt a csongrádi uszodában 

cs3_szerk2

Megújul a csongrádi Szentháromság téri orvosi rendelő

cs3_szerk2

Csütörtökön nyitja kapuit a Csongrádi Borfesztivál, ahol minden készen áll a vendégek fogadására

cs3_szerk2

Új lendületet kap a „Tiszta udvar, rendes ház” program Csongrádon

cs3_szerk2

Bokrosi viharkárok: Varga „mitugrász” Ferenc bohóckodása minden, csak nem valós segítség 

cs3_szerk2

Csongrádon is gyűjtik a tanszereket a rászoruló családok részére

cs3_szerk2