Térség

Rengeteget szemetelünk a megyei utak mellett

A június 12-16. között megrendezett hulladékgyűjtési kampány során a legtöbb hulladékot Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád és Pest vármegye útjai mellől gyűjtötték össze.

Öt nap alatt közel 3000 kilométernyi útszakaszról, országosan összesen 105 tonnányi hulladékot gyűjtöttek össze a Magyar Közút dolgozói és civil önkéntesek a társaság egy hetes szemétszedési akciójának részeként. A június 12-16. között megrendezett hulladékgyűjtési kampány során a legtöbb hulladékot Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád és Pest vármegye útjai mellől gyűjtötték össze.

Az akcióhét alatt 220 helyszínen a közutas mérnökségi és irodai dolgozók mellett magánszemélyek, civil csoportok, oktatási intézmények is gyűjtötték a szemetet egymástól eltérő útszakaszokon, csomópontokban és pihenőhelyeken. Az esemény során a közutas szakemberek mintegy 105 tonna szabálytalanul kidobott és jogellenesen elhelyezett hulladékot szállítottak el hivatalos hulladék lerakóhelyre, hulladékkezelő központba.

Valamennyi szakaszon jellemző volt a közlekedők által az utazásuk során elszórt hulladék, így a PET palack, fém italos doboz, cigarettás doboz, autózás közben fogyasztható élelmiszerek csomagolása. A hulladék összetétele ugyanakkor vegyes képet mutat: háztartási gépek, építési-bontási, lomtalanításból származó hulladékok, zöldhulladék, használt gumiabroncsok is szerepelnek a toplistán, de sok esetben különböző veszélyes hulladékokat is találtak a résztvevők.

@magyarkozut Figyeld a zsák dobást a végén! Egy hét alatt 200 szakaszt takarítottunk meg az illegális szeméttől. #magyarkozut #nekedbe #nekedbee #nekedbelegyen #nekedbeakaromlatni #fy #fyp #fypage #foryou #foryoupage #4u #4you #trend #trending #smoothoperator #szemetszedes ♬ original sound – Enzo

Az illegálisan elszórt és elhelyezett szemét összegyűjtése, elszállítása és lerakóhelyeken való leadása évi 1-1,5 milliárd forintos terhet jelent a Közútnak, emiatt is hívja fel a társaság újra és újra a figyelmet arra, hogy a hulladékelhelyezés egyetlen elfogadott módja az, ha azt engedéllyel rendelkező ártalmatlanítónak adjuk át.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Családi kedvezmények nagycsaládos szemmel régiónkban

cs3_szerk2

Bokrosi viharkárok: Varga „mitugrász” Ferenc bohóckodása minden, csak nem valós segítség 

cs3_szerk2

Tomboló hőség vár a Dél-Alföldre – Szentesen és Csongrádon akár 38 fok is lehet

cs3_szerk2

Segítsünk együtt a tanévkezdésben – tanszergyűjtés indult a rászoruló gyermekeknek

cs3_szerk2

Átadták a Versenyképes Járások Program támogatói okleveleit

cs3_szerk2

Vissza nem térítendő pályázatot hirdet az Agrárminisztérium 10 milliárd forintos keretösszeggel

kissferenc

Európai Viharjelző Szolgálat – Magyarország nagy részére másodfokú figyelmeztetést adott ki a várható erős viharok miatt

kissferenc

Orbán Viktor Tusványoson: “Trollkodás, rombolás, széthúzás és erre épülő digitális közösségek uralják a digitális teret. Valamit tehát tennünk kell!”

kissferenc

Jótékonysági tanszergyűjtés

kissferenc