Vélemény

Nézőpont: a baloldal politikai haszonszerzésre akarja használni az új pedagóguséletpálya-törvény elleni támadásait

Azért tesznek technikai módosító javaslatok helyett politikai lépéseket az új pedagógus életpályamodell ellen a magyar baloldali parlamenti pártok, mert politikai hasznot remélnek ettől – véli a Nézőpont Intézet elemzője.

Pálfalvi Milán szerint a baloldal tudja, hogy nem talál fogást a törvényen, azért próbálják az érintetteket, tanárokat, iskolaigazgatókat, szülőket dezinformálni. Sok téves információ kering erről a törvény-tervezetről, pedig az bárki számára hozzáférhető az Országgyűlés honlapján – tette hozzá.

Mint mondta, akik megismerik a javasolt intézkedéseket és azok várható eredményeit, azok meg fognak nyugodni. Azok olyan előnyökkel járnak, amelyek segítik a pedagógusokat abban, hogy több szabadságuk lehessen, valamint nagyobb fizetést vihessenek haza.

Fontos, hogy a teljesítményt dotálja a rendszer, de kérés alapon. Ez azt jelenti, hogy ha van olyan pedagógus, aki szeretne többet, jobban dolgozni, annak teljesítményét el fogja ismerni az új rendszer. Ez azonban nem kényszer, hanem lehetőség – tette hozzá.

A kormány célja, hogy egy működőképes államot hozzon létre, a Fidesz-KDNP 2010 óta ezen dolgozik. Éppen ezért nincs más lehetősége a “dollár baloldalnak”, mint hogy politikai eszközökkel zavart keltve próbálja meg rontani a helyzetet – fejtette ki Pálfalvi Milán.


- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Advent – és a várakozás varázsa…

Szabó Viktor

Irsai Farkas László: Akinek van füle, hallja…

Szabó Viktor

Moderari: A magyarok győztek?

Szabó Viktor

András: Elfogyott a levegő a polgármester körül

Szabó Viktor

Moderari: A gyerek ne egyen?!

Szabó Viktor

Olvasónk: Kit mi befolyásol?

Szabó Viktor

Moderari: komoly leckét adtak abból, hogy hogyan érdemes élni

Szabó Viktor

Varga Judit: itt az ideje, hogy Brüsszel kifizesse a magyar embereknek járó forrásokat!

Szabó Viktor

Stefan Streit: A Soros fizette Háttér Társaság mindent elkövet, hogy fogást találjon a regnáló kormányon

Szabó Viktor

Honlapunk megfelelő működéséhez „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, Ön bármikor módosíthatja ezeket a beállításokat a böngészőjében. Elfogadom Olvasd tovább