Szentes

Vatta új buszokkal találkozhatunk Szentesen

Tizenkilenc új, a legmodernebb, Euro 6-os környezetvédelmi besorolású autóbuszt helyezett forgalomba a Volánbusz Zrt. Csongrád-Csanád vármegyében, amik Szentes vonzáskörzetében is közlekedek majd – közölte a közlekedési társaság.

Az 1,6 milliárd forintos beruházás keretében hosszított, nagy befogadóképességű, szóló kivitelű Volvo B6SC-8900 típusú járművek érkeztek a vármegyébe, amelyek Szeged, Hódmezővásárhely, Makó és Szentes vonzáskörzetében, a vármegye területének jelentős részén közlekednek majd.

A fejlesztéssel a helyközi állomány 8,7 százaléka megújult, átlagéletkora 12,7 évről 10,8 évre csökkent. A szegedi telephelyre tizenhárom, a makóira egy, Hódmezővásárhelyre kettő, Szentesre pedig három autóbusz érkezett.

A járművek alacsony belépésűek, akadálymentesített kialakításúak, légkondicionáltak, elektronikus utastájékoztató rendszerrel, USB-töltőpontokkal, valamint fedélzeti kamerarendszerrel is rendelkeznek.

A Volánbusz Zrt. célja továbbra is az, hogy a járműpark folyamatos megújításával még vonzóbbá tegye a közösségi közlekedést az egyénivel szemben.

Hozzátették, hogy Csongrád-Csanád vármegyében is folyamatos a flotta megújítása. Az elmúlt két évben negyvenhárom járművel korszerűsítették az állományt, amelyeket hamarosan további nyolc, alternatív – elektromos – meghajtású, különösen környezetkímélő autóbusz követ.

A tájékoztatás szerint a MÁV-Volán-csoport járműfiatalítási programjában – az eddig lezárt beszerzéseknek köszönhetően – 2290 új és újszerű autóbusz érkezett a Volánbuszhoz, és a vállalat további 210 járműre rendelkezik aláírt beszerzési megállapodással. Folyamatosan megújuló és korszerűsödő járműállományával a társaság 2022-ben csaknem 540 millió utazást bonyolított le országszerte. Csongrád-Csanád vármegyében 550 buszvezetővel több mint 54 millió utazásról gondoskodott a cég 36 helyi és 87 helyközi buszvonalon.

A 2022-ben eredményesen zárult közbeszerzési eljárás eredményeként összesen 50 darab Volvo B6SC-8900 típusú autóbusz érkezett a Volánbusz flottájába. Csongrád-Csanád mellett Baranya, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém, Zala, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, JászNagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyék helyközi autóbuszvonalain is találkozhatnak velük az utasok – közölték.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Reflektorfényben Szentes gazdasági programja

cs3_szerk2

Újabb sikeres összefogás: megkerült a Szentesen eltűnt fiatal nő

cs3_szerk2

Már a szentesi tiszások sem hisznek a választási sikerben

cs3_szerk2

Büszkeség: Szentesről érkezett Jász-Nagykun-Szolnok vármegye rendőrfőkapitány-helyettese

cs3_szerk2

Angliai kezdeményezésre hivatkozva nem vágják a füvet Szentesen

cs3_szerk2

Elhunyt a szentesi Boros volt igazgatója

cs3_szerk2

Cs3.hu Család, segítsünk a bajban! Szentesen tűnt el Orsolya, aki egy hete nem adott életjelet magáról

cs3_szerk2

96 életet mentett meg a szentesi DélkerTÉSZ

cs3_szerk2

Őze Lajosra emlékeztek Szentesen

cs3_szerk2