Szentes

Hála és köszönet: a gyermeknapon is biztosítottak a szentesi polgárőrök

A hétvégén rendezték meg a Városi Gyermeknapot és Pünkösdi Vásárt Szentesen, a Kossuth téren, aminek biztosításában a Szentes Polgárőr Egyesület tagjai is szerepet vállaltak.

Már szombaton délután izgatottan gyülekeztek a gyermekek, hiszen a népszerű ugrálóváron túl népzenei és néptánc műsorok váltották egymást, majd táncházzal zárult a programsorozat. A polgárőrök beszámolója alapján a rendezvényre kilátogatókra és személygépjárműveik biztonságára is figyeltek.

Vasárnap délelőtt folytatódtak a színes programok. Minden gyermek találhatott kedvére való elfoglaltságot, hiszen lehetett kézműveskedni, csillám tetoválást készíttetni, hajat fonatni és lufit hajtogattatni. Eközben a felnőttek az árusok portékáit tekinthették meg illetve vásárolhattak is. A nagyobb gyermekek örömmel fogadták a Hege show-t, hiszen a biciklis akrobaták egy különleges műsorral készültek.

A programhoz útlezárásra volt szükség, amelyet a Szentes Polgárőr Egyesület tagjai végeztek. A nap zárásaként mozi várta az érdeklődőket piknik jelleggel, ahol a Vukot vetítették.

A rendezvények eseménymentesen zárultak, amiért óriási köszönettel tartozunk a szentesi polgárőröknek (is)!

Forrás, fotók: az egyesület közösségi oldala



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Magyarország egyik legsikeresebb rockzenekara érkezik Szentesre

cs3_szerk2

A vármegye harmadik legtöbb embert foglalkoztató cége a szentesi Hungarit Zrt. volt tavaly

cs3_szerk2

A város legjobb gólyái: tarolt a szentesi Boros 9.A osztálya a gólyaavatón!

cs3_szerk2

Új magyar rekordot döntött a szentesi Sztanó György az egyiptomi világbajnokságon

cs3_szerk2

Budapesti iskolával és szegedi katonákkal emlékeznek Szentesen 1956-ra

cs3_szerk2

Élettársának eltörte az állkapcsát, másik ismerősét halálra verte egy férfi Szentesen

cs3_szerk2

Arany- és ezüstminősítést szereztek a szentesi HMG táncos diákjai Martfűn

cs3_szerk2

Szentesen is újra támadnak az „aranyláncos” csalók – ne dőljünk be a kamu sztorinak!

cs3_szerk2

Éremeső a Hód Kupán – remekeltek a szentesi úszók Hódmezővásárhelyen

cs3_szerk2