Belföld Térség

Kiderült, miért szeretnek a szúnyogok egyes szentesieket és csongrádiakat jobban, mint másokat

A tudósok most bizonyítékkal szolgáltak egy régi megfigyeléshez: egy új tanulmány szerint a szúnyogok valóban jobban vonzódnak bizonyos emberekhez, mint másokhoz.

Leslie Vosshall, a Rockefeller Egyetem professzorának és neurogenetikai és viselkedési laboratóriumának vezetőjének a kutatócsoportja azt kereste, hogy miért tűnik úgy, hogy bizonyos emberek jobban vonzzák a szúnyogokat, mint mások. A kutatási eredményeket a Cell című folyóirat október 18-i számában tették közzé.

A kutatók a három éven át tartó vizsgálatban egy 64 önkéntesből álló csoportot kértek meg arra, hogy több napon keresztül napi hat órán át nejlonharisnyát viseljenek a karjukon. Maria Elena De Obaldia, a tanulmány első szerzője és a Rockefeller Egyetem korábbi posztdoktori munkatársa egy „kétválasztós szaglásvizsgáló próbát” épített − egy akrilüveg kamrát, amelybe a kutatók két harisnyát helyeztek. A kutatócsoport ezután egyiptomi csípőszúnyogokat − tudományos nevén Aedes aegypti − engedett a kamrába, és megfigyelte, hogy melyik harisnya vonzott több rovart.

Ez a teszt lehetővé tette a kutatók számára, hogy a vizsgálatban részt vevőket „szúnyogmágnesekre” és „alacsony vonzerővel rendelkezőkre” bontsa. A tudósok alaposan megvizsgálták a szúnyogmágnesek bőrét, és 50 olyan vegyületet találtak, amelynek szintje ezeknél a résztvevőknél magasabb volt, mint a többieknél − írta meg a CNN.

Nem voltak előzetes elképzeléseink arról, hogy mit találunk − mondta a CNN-nek Vosshall, aki egyben a Howard Hughes Orvosi Intézet tudományos vezetője is. Egy különbség azonban különösen markáns volt: a szúnyogmágnesek bőrén sokkal több karbonsav volt, mint az alacsony vonzerővel rendelkezőkén.

A karbonsavak a faggyúban találhatók, abban az olajos anyagban, amely gátat képez, és segít hidratáltan tartani a bőrünket.

„A karbonsavak nagy molekulák. Önmagukban nem olyan szagosak. De a bőrön lévő jótékony baktériumok megrágják ezeket a savakat, ami az emberre jellemző szagot eredményez” − magyarázta Vosshall, aki szerint ez lehet az, ami vonzza a szúnyogokat.

A szagot követik a szúnyogok

Az egyik résztvevő, akit csak 33-as alanyként azonosítottak, a szúnyogok számára a bál szépe volt: az alany harisnyája százszor vonzóbb volt a szúnyogok számára, mint a legkevésbé vonzó résztvevőé. Emellett úgy tűnt, hogy az emberek „szúnyogvonzási szintje” idővel meglehetősen állandó maradt a hároméves időszak alatt.

A karbonsavak csak a kirakós játék egyik darabját jelentik annak magyarázatában, hogy a rovarok hogyan választhatják ki célpontjaikat. A testhő és a légzés közben felszabaduló szén-dioxid szintén vonzza a szúnyogokat.

A tudósok még mindig nem tudják, hogy a karbonsavak miért vonzzák olyan erősen a rovarokat. A következő lépés azonban az lehet, hogy a karbonsavak bőrön való csökkentésének hatásait vizsgálják.

A természetes hidratálókat nem lehet teljesen eltávolítani a bőrről, az rossz hatással lenne a bőr egészségére − mondta Vosshall, aki szerint azonban a bőrgyógyászati termékek minimalizálhatják a karbonsavszintet és csökkenthetik a szúnyogcsípéseket.

Arról is beszélt, hogy ezeknek a szúnyogoknak minden egyes csípése közegészségügyi veszélybe sodorhat minket, és az Aedes aegypti szúnyogok a dengue, a sárgaláz és a Zika vektorai, így azok az emberek, akik mágnesek, sokkal nagyobb valószínűséggel fertőződnek meg a vírusokkal.

Forrás: index.hu



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Vasárnapig enyhül az időjárás, utána ismét hűlni fog a levegő

cs3-szerkeszto

Magyar Péter és a dubajozás – meglepő dolgot árult el Lázár János a baloldal vezéréről

cs3-szerkeszto

A “brüsszeli háborús terv” finanszírozása ellen petíció elindítását jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök

cs3-szerkeszto

Európai Uniós Ügyek Minisztériuma: családonként 1,3 millió forint lenne az ukrán pénzügyi igények teljesítése

cs3-szerkeszto

Béke, család, kiszámítható jövő – Szabó István szerint ez az emberek valódi igénye + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Március 21-én rendezik az idei CPAC Hungary konferenciát

cs3-szerkeszto

BREAKING: Sulyok Tamás bejelentette, hogy mikor lesz az országgyűlési választás

cs3-szerkeszto

Leállt a kégiközlekedés: nem indít és fogad járatokat a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér!

cs3-szerkeszto

Szabó István: Két út áll előttünk. Az egyik a magyar út, a béke útja. A másik Brüsszelé, a háborúé! + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto