Belföld

Elhunyt Lang Györgyi, a Pa-dö-dő énekese

Hosszú, méltósággal viselt betegség után, otthonában, barátai és családja körében, 66 éves korában, álmában elhunyt Lang Györgyi.

Az énekesnőnél 28 éves korában sclerosis multiplexet diagnosztizáltak. Bár évek óta kerekesszékbe kényszerült, idővel megbékélt a betegségével. Koncertezett, utazott a nagyvilágban. Azonban 2021 decemberében stroke-ot kapott, melynek következtében beszédközpontja sérült, jobb karja lebénult. Bár úgy tűnt, az énekesnő jobban van, állapota miatt jó ideje folyamatos segítségre szorult.

A Pa-dö-dőt 1988-ban alapította Lang Györgyi és Falusi Mariann, nevük a balett-szaknyelvben honos francia kifejezés, a „pas de deux” (kettesben, párban való tánc) kifejezés fonetikus átírása. A rémségek kicsiny boltja című musicalben szerepeltek együtt, majd összebarátkoztak. Először az Interpop Fesztiválon léptek fel együtt, ennek a könnyűzenei fesztiválnak köszönhetik népszerűségüket és első albumukat. 1990-ben jelenik meg második albumuk, melyről a szovjet katonák kivonulásáról szóló Bye-Bye Szása című dal óriási sláger lett.

Lang Györgyi hivatalos Facebook-oldalán még május 2-án közzétettek egy bejegyzést, amelyben azt közölték, hogy a június 18-ra tervezett fellépésre minden jegy elfogyott.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Orbán Viktor: Elindult a tiszás politikai leszámolás

cs3-szerkeszto

A Tisza helyettes államtitkára megszüntetné a falvakat

cs3-szerkeszto

Árad a Tisza: Megszűnik az otthonfelújítási program

cs3-szerkeszto

Győzött a Fidesz jelöltje az időközi választáson

cs3-szerkeszto

Már a fészkek pereméről figyelik a világot a kisgólyák térségünkben

cs3-szerkeszto

Tombol a kánikula, harmadfokú hőségriasztás lép életbe

cs3-szerkeszto

Tovább gyűrűzik a tiszás gyermekvédelmi botrány: főügyészségi szakaszban a feljelentés

cs3-szerkeszto

Az egész országra kiterjedő tűzgyújtási tilalom lépett életbe

cs3-szerkeszto

Szentesi Zöldi László: a kormány hamarosan bajba kerül, a Fidesz-KDNP pedig néhány év múlva visszatérhet

cs3-szerkeszto