Térség

Új polgármestere lesz Szentesnek? Csongrádon marad a jelenlegi?

Brüsszel kijelölte, hogy mikor lesz az EP-választás, ami azért is fontos, mert ezzel egyidőben önkormányzati választást tartanak Magyarországon.

A következő európai parlamenti választásokat a tervek szerint 2024. június 6. és 9. között tartják – derül ki a svéd EU-ügyi miniszter leveléből, amelyet Roberta Metsola parlamenti elnöknek a május végi választások megtartására vonatkozó javaslatára válaszul írt –írja a Portfolió.

Az Orbán Viktor vezette kabinet a 11. alkotmánymódosítással tavaly júliusban arról döntött, hogy az önkormányzati választást egyszerre tartják meg az EP-választással. A kormány indoklása szerint így 9-10 milliárd forinttal kevesebbe kerül a voksolás. Mindez viszont azzal jár, hogy a most az önkormányzatokba választott polgármesterek és képviselők jövő októberig tölthetik ki mandátumot.

A magyar választási törvény szerint csak vasárnap lehet referendumot vagy választást tartani, így ezzel szinte biztos, hogy 2024. június 9-ig kell az urnákhoz járulni.

A kérdés már csak annyi, hogy Szentesen elégedettek vagyunk-e a jelenlegi városvezetéssel és Szabó Zoltán Ferenc polgármesterrel, vagy változást szeretnének az itt élők? Csongrádon Bedő Tamás a település első embere, akinek sorsa szintén eldől júniusban.


- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Narancsba borult Csongrád-Csanád

Szabó Viktor

Földrengés volt a határ mellett, vármegyénkben is érezni lehetett

Szabó Viktor

A Szentes – Csongrád térségi henteseket is támogatta a kormány

Szabó Viktor

Vasárnap könnyen leéghetünk Csongrád és Szentes környékén

Szabó Viktor

Retro vagy modern? Mennyit takarjon? Szentesi, csongrádi csajok, milyen lesz az idei fürdőruhadivat?

Szabó Viktor

Jó hír a Szentes és Csongrád környéki vásárlóknak – ma kezdődik a kötelező akciózás a boltokban

Szabó Viktor

A trianoni békeszerződés aláírására emlékeznek – Csongrádon forgalomkorlátozás is lesz

Szabó Viktor

Elballagtak a Szentes – Csongrád térség óvodásai

Szabó Viktor

Farkas Sándor: Köszönöm!

Szabó Viktor

Honlapunk megfelelő működéséhez „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, Ön bármikor módosíthatja ezeket a beállításokat a böngészőjében. Elfogadom Olvasd tovább