Aktuális

Segítsünk, hogy a bokrosi Barninak teljes értékű gyerekkora lehessen!

Csongrádiak, szentesiek, térségbeliek, drága CS3.hu Család! Mutassuk meg, hogy összefogással igenis tudunk csodát tenni!

Barnabásnak egy igen ritka, “A” típusú gerincbetegsége van, amit úgy kell elképzelni, hogy egy fordított “S” betű alakban fejlődtek ki a gerinccsigolyák. Egy műtéttel ezeket egyesével fogják helyre tenni egy vas sínre csavarokkal rögzítve, amit 15 éves korában újból megismételnek. Feltehetően a betegség következtében az 5. osztályos kisfiú mellkasa és a térde is eldeformálódott, amit azonban majd csak idősebb korában fognak helyrehozni az orvosok.

A szülők minden megtesznek, hogy Barni minél hamarabb meggyógyuljon, ami óriási megpróbáltatásokkal jár. Tervük, hogy a Bokros Általános Iskola udvarára vásárolnak egy EU-s szabványoknak megfelelő fészekhintát, hogy a kisfiú a gyógyulás után mosolyogva tudjon játszani.

ITT JÖN KÉPBE A CS3.HU NAGY CSALÁDJA, AZAZ TI!

Segítsünk, hogy minél hamarabb be tudják szerezni az eszközt! A család már kért egy árajánlatot, amiből kiderül, hogy 1.123.560 forintba kerül a hinta. Segítsünk Barnabásnak! A szülők a város több pontjára is cipősdobozokat helyeztek ki, amibe várják az adományokat, illetve az alábbi számlaszámra is lehet utalni:

  • Számlatulajdonos: Gógné Kürti Éva
  • Számlaszám: 51700179-11702665  (Fókusz Takarékszövetkezet)

Fogjunk össze, és segítsünk Barnabásnak!


- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szentesi oktatóit is díjazta a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum

Szabó Viktor

A legfiatalabbak is vízbe ugrottak Csongrádon

Szabó Viktor

A következő 5 évben is Irsai Farkas László irányítja a szentesi múzeumot

Szabó Viktor

Összefogással a szentesi művészeti életért

Szabó Viktor

Több százan futottak Csongrádon

Szabó Viktor

Szentesi gimisek az SZTE Junior Akadémia versenyének dobogóján

Szabó Viktor

Óriási győzelem, elődöntőben Szentes leány gyermekcsapata

Szabó Viktor

Kis kacsa fürdik, szentesi „tóba’”

Szabó Viktor

Az Iránytű Díjas szentesi-csongrádi mentőápoló volt a Ridikül vendége + VIDEÓ!

Szabó Viktor

Honlapunk megfelelő működéséhez „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, Ön bármikor módosíthatja ezeket a beállításokat a böngészőjében. Elfogadom Olvasd tovább